Az uralkodó

Wagner pontosan tudta mekkora zseni, és ez arra bátorította őt, hogy lenézzen mindenkit. Ő a történelem emberileg legjobban megkérdőjelezhető nagy művésze.

Pénz. Mindene volt a luxus, akárhol élt (és egész Európát bejárta!) hatalmas adósságokat halmozott fel, több ízben menekülne kellett. De ez őt nem érdekelte, úgy gondolta, hogy neki ez jár. Mindenkitől pénzt követelt, például itt egy rá jellemző levél amit egy gazdag embernek írt aki alig ismert: „Nem egykönnyen tudja majd rendelkezésemre bocsátani ezt az összeget, de menni fog, csak akarnia kell, és nem visszarettenni egy ekkora áldozattól. Merthogy én ezt kívánom Öntől…”. A barátokat is megbántotta ha pénzszűkében volt, Lisztnek nem egy ízben küldött olyan levelet aminek tartalma csak annyi volt: küldj pénzt! Egyszer aprópénzért eladta Liszt egyik nagy kéziratát.

1813-ban született Lipcsében. Kezdetben különösebb tehetséget nem mutatott, de ami érdekelte abban rendkívül gyorsan tanult, a Tamás-templom kántorától vett zeneszerzés órákat, első kisebb műveit itt írta, 20-as éveiben kisebb állások, korrepetitor, zeneigazgató egy kisvárosban, első feleségével ismerkedik itt meg Minnával akit elbűvöl Wagner mindent elsöprő küldetéstudata. Első operáját 33-ban nem adják elő, másodikat 36-ben igen, amatőr társulat, bukás. Menekülés. Karmester Rigában 37-től, két év múlva innen is menekülés az adósságok elől, hajóznak Londonba, majd Párizs. A Rienzit befejezi 42-ben Párizsban, majd menekülés ismét, és a drezdai színház karnagya, 43-ban itt fejezi be A bolygó hollandit. Nagy tekintélyre tesz szert mint karmester, bár többször rászólnak mert a nagy szerzők műveit saját kedvére átalakítja. A Tannhäuser és a Lohengrin is elkészül még 1848 előtt, amikor is kitörnek a lázadások, buzdító beszédeket mond a pénz és vagyon eltörlésére (nem is kell mondani, újra tetemes adósságokat halmozott fel), körözött személy lett, halálbüntetés várja, de Liszt segít rajta ismét, és Svájcban köt ki.

Csak a legfinomabb selymekbe, legdrágább ruhákba öltözött ha tehette. Zsenije sötét árnyékot vetett kortársaira és utódaira.

Alkotás és az élet élvezete

Zürichben kezdett el dolgozni a Ring cikluson, egészen 1858-ig nyugalomban dolgozik, ír és komponál. Egy helyi gazdag családot a hatalmába kerített, az apától pénzbeli támogatást kapott, a lányával pedig szerelmi viszonyt folytatott, mikor kipattant a botrány menekülés. Velence, majd vissza Luzern, német földre nem léphetett az elfogató parancs miatt még ekkor. Itt készül el a Trisztán és Izolda. Liszt közben folyamatosan írja a leveleket a felsőbb hatalmaknak, amnesztiát kér Wagnernek. 62-ben megkapja, és Münchenbe költözik, ahol összebarátkozik II. Lajossal. A homoszexuális királyt Wagner a hatalmába kerítette, utóbb kiderült, hogy gyakorlatilag egész Bajorország költségvetésének irányítását átadta a zeneszerzőnek. Úgy élt mint egy pasa, selyemmel borított palotában, minden nap császári vacsora. Közben odaköltözött a nagy Liszt tanítvány, Bülow újdonsült feleségével Liszt Cosimával. Minna már meghalt közben, majd újabb szerelmi viszony következett, Liszt lánya. Először egész München, majd a Német városok, majd egész Európa erről beszélt, Liszt nem akarta elhinni, mikor végül Bülowtól elvált Cosima ismét menekülniük kellett, és össze is házasodtak, Liszt ekkor tagadta meg barátságát, de nem végleg.

Wagnernek a 70-es évekre már akkora neve volt, annyi követője, hogy elkezdett Európa szerte gyűjtést rendezni a saját színházára. Verdi és Wagner operákat játszottak akkor már mindenütt, ahogy Schonberg írja „Verdit énekelték, de Wagnerről beszéltek”. Ez volt a téma minden szalonban, minden polgári házban, kávéházakban, mindenütt. A pénz fele összegyűlt, II. Lajos kipótolta a második felét, és néhány küzdelmes év alatt elkészült a színház Bayreuthban. Cosima egész napját a Wagner fesztivál rendezésével töltötte, közben Wagnernek újabb szerelmi ügye (vagy ügyei…) voltak. Még a 60-as években elkészül A nürnbergi mesterdalnokok, aztán a színházában mutatták be a több évtized alatt elkészült A Nibelung gyűrűje ciklust: A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Az istenek alkonya. Több mint 15 óra együtt ez a négy hatalmas mű. Ezután még megírta a Parsifalt, de jött az öregkor. 1883-ban elutaztak Velencébe pihenni, és itt érte a halál. Bayreuthban úgy temették el mint egy királyt. Öreg barátja, Liszt ezután is segített az ügynek, 1886-ban lánya kérésére betegen odautazik mert a Wagner fesztivál nem hozott elég pénzt, jelenlétével emelte az estek fényét, de betegsége úgy elhatalmasodott rajta, hogy októberben meghalt, és Wagner mellé temették.

Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat. Szerette a zenét.

Wagner zenéje olyan hatással a kortársaira, és utána következő zeneszerzőkre mint Beethoven a korai romantikusoknak. Nem tudtak szabadulni a hatása alól, mindenki olyan stílusban írt mint a német zenedráma költő. Wagnerben az a különleges, hogy librettóit saját maga írta, csak mitologikus témákat használt, és elhatározta, hogy úgynevezett tökéletes összművészeti alkotásokat hoz létre. Kapcsolata a vallással enyhén szólva fura volt, élete végén egyre butább cikkeket írt. Elkötelezett antiszemita volt, több cikket írt a fajok tisztaságáról, az árjákról, a zsidókról. Hitler mondta: „Aki meg akarja érteni a nemzetiszocialista Németországot, annak ismernie kell Wagner-t”.