Olasz opera a csúcson

Firenzében született az opera ötlete a 16. század végén, és az egész nyugati világ zenéjét döntően befolyásolta, de Verdi műveivel érte el a csúcspontot.

Verdi amit kapott a bel canto hármastól, Rossinitől, Donizettitől és Bellinitől örökül azt vitte tovább. A zene erőteljesebb lett, romantikusabb, a librettókra rendkívüli módon odafigyelt, az írókkal addig dolgozott együtt amíg az meg nem felelt neki, bár érdekes módon néha csapnivaló volt a téma amit választott. Wagnertől elhatárolódott, az olasz opera énekközpontúsága jellemző Verdire is, bár élete vége felé egyre fontosabb volt a zenekari rész, a Falstaffban, utolsó operájában pedig motivumokból építkezik.

Ami az újságokat illeti: ki kényszerít, hogy olvasd őket? Úgyis eljön az igazság napja, és micsoda öröm a művésznek, micsoda fenséges öröm, hogy azt mondhatja: „Tökfilkók, tévedtetek!” Írja egy barátjának levélben, az idő őt igazolta.

Néhány kedvenc művét kiválogattam egy YouTube playlistre:

  1. Nabuccoból a híres Va' pensiero.
  2. Részletek a Rigolettoból.
  3. Egy kórus és ária a Trubadúrból (Il Trovatore).
  4. Részletek a Traviataból.
  5. A végzet hatalma (La forze del destino) nyitánya.
  6. A híres fúga-finálé Falstaffból.
  7. A Dies Irae és Tuba Mirum a Requiemből.
  8. És végül a San Francisco Opera teljes Aïda előadása.

Nabucco

Verdi első operája sikeres volt üzletileg, így nem csoda, hogy a milánói La Scala impresszáriója 3 operára kötött szerződést a mesterrel. A második opera viszont bukás volt, egy vígoperát tervezett Verdi, de az élet közbeszólt: felesége is követte a túlvilágra korábban elhunyt gyermeküket. Verdi elhatározta, hogy nem komponál többet, de az impresszárió nem hagyta magát. A történet szerint Merelli, az impresszárió a librettót elvitte Verdinek, aki rávágta, hogy nem érdekli a munka, de állítólag nem hagyta nyugodni a szöveg, rengetegszer elolvasta, egyre több zene ugrott be neki, így szép lassan készült az opera. A próbákon kiderült már, hogy mekkora siker lesz, a színház személyzete egyszerűen képtelen volt dolgozni közben, ámulva hallgatták a zenét. Természetesen ennek híre ment, és az egész város tűkön ülve várta az 1842. március 9-et, a bemutató napját. A Va' pensiero, a rabszolga zsidók kórusában az olasz emberek a saját helyzetüket látták, hazafias, szinte nemzeti himnusszá vált, Verdi nevéből meg kialakult a „Viva Vittorio Emanuele Re d’italia!” szlogen.


A hármas sikerszéria

Az 1851-es Rigoletto, majd két évre rá A trubadúr és a La Traviata operákkal vált egyértelművé: az olasz opera a csúcsra ért. Verdi hirtelen a legdivatosabb opera szerzővé vált, Londontól Pestig, minden nagyvárosba ő volt műsoron. A Rigoletto Velencének készült, Victor Hugo színdarabja alapján, a nemességet tünteti fel rossz színben úgymond, ezért sok gond volt a cenzúrával, de hatalmas siker lett a bemutató, 53-ban már Pesten is játszották. A Traviata viszont bukás volt, jelen korban játszódott az első változat amit kifogásoltak a nézők, és szereposztással is gondok voltak, egy év múlva ezeket kijavította Verdi és ma már ez az opera is a repertoár egyik alapköve.


Aïda

A kairói operaház megnyitójára kérte fel Egyiptom uralkodója Verdit egy nagyszabású, történelmi alapú operára, az idős mester elutasította a felkérést többször is, de így is az ő zenéje szólt a megnyitón, a Rigoletto. Később azonban mégis elkezdett dolgozni az egy régész írásain alapuló Aidán, állítólag mikor a fülébe jutott, hogy Wagnert akarják megkérni hirtelen mégis elfogadta megbízást. Hatalmas vállalkozás volt, rengeteg Európai művészt kértek fel a munkálatokra, óriási díszletek, kivételesen szép és igényes jelmezek, és rengeteget szereplő. Egy szuperprodukció – mondanánk ma, és tényleg az. A San Francisco Opera 1981-es előadása teljes egészében élvezhető YouTube-on, érdemes!


Falstaff

Az idős mester az Aida után nem szándékozott több operán dolgozni, rendkívül gazdag volt és híres, elért már mindent. Ekkor jelent meg a színen egy ifjú olasz zeneszerző-költő-író, Arrigo Boito. Az itálai félszigeten rengeteg operaszerző dolgozott, de Verdi egy élő legenda volt, nem rúgott labdába más mellette. Egészen 1868-ig, a Mefistofele bemutatójáig. A mű pénzügyileg nem volt sikeres, sőt, megbukott, de napirendre került a megújulás, sokaknak már unalmas volt Verdi, és éles viták alakultak ki, Boito a fejlődést Wagner útján képzelte el, azonban a közönségnek Verdi kellett, így végül szó sem volt trónfosztásról. Végül összebarátkoztak, és Boito rávette az öreg Verdit egy közös műre, ez volt az Otteló, majd 1889-ben még egyszer és utoljára, ez lett a Falstaff.

Verdi egyetlen vígoperája a második műve volt, amivel csúfosan megbukott. Rossini kétségbe is vonta a mestert, szerinte ugyanis Verdi képtelen volt jó vígoperát írni. Rossini már rég elhunyt de nem hagyta nyugodni ez a kijelentés Verdit, így az utolsó műve egy opera buffa lett, általános siker övezte a bemutatókat, de Schonberg, A nagy zeneszerzők élete című könyvében azt írja, hogy ez inkább csak az öreg mester iránti tisztelet volt, igazán sohasem talált utat a Falstaff a közönséghez, úgy mint a korábbi operái. Egészen más mint a többi, nem találunk hosszan áradó énekeket, mindig közbeszakítja valami, és már-már wagneri vezérmotívum használatokat is felfedezhetünk, a finálé pedig egyenesen a legösszetettebb zenei forma: egy fúga. A könnyed olasz operába ez teljesen elképzelhetetlen, persze Verdi egy jó viccnek szánta.


Reqiuem

Verdi nem csak operaszerző volt, fiatal korában rengeteg hangszeres zenét írt, és később is többször foglalkozott egyházi zenével. Rossini 1868-as halálára néhány olasz zeneszerző összefogott, és egy nagy közös gyászmisén kezdtek el dolgozni, végül a dologból nem lett semmi, Verdi félrerakta a félkész művet. Néhány év múlva elhunyt a legnagyobb Olasz költő, Alessandro Manzoni emlékére Verdi befejezte a Requiemet, nagyon hatásos zene, az első másodperceket megszámlálhatatlan filmben és reklámban használták fel.