Il trovatore

Verdi az olaszok Wagnerje, aki magát egyszerűen szakembernek tartotta és nem művésznek.

Meg is volt a oka erre, sohasem volt olyan képzettsége mint kortársainak, nem volt hangszer virtuóz sem, még a milánói konzervatórium is elutasította, és kénytelen volt magán órákat venni. Egy hallgatag, komoly ember volt aki átvette a staféta botot az olasz (Rossini, Donizetti, Bellini) és a francia hármastól (Meyerbeer, Cherubini, Auber). Donizetti mondta róla: „A világ új dolgokra kíváncsi. Voltak akik nekünk engedték át a terepet, és mi is át kell engedjük másoknak. Én boldogan engedem át az olyan tehetségeknek, mint Verdi.” Az olaszok előtte a bel canto operát művelték – minden az ének volt, az áriák, duettek, a többi nem is olyan fontos, csak jó dallamos legyen, élvezze a közönség. A franciák pedig a látványosságra mentek rá, gázlámpák, tűz, víz, füst a színpadon, és ehhez bombasztikus zene. A színvonal azonban alacsony volt, néhány bel canto opera maradt a repertoáron. És akkor jöttek Verdi drámai operái amik mindezt kibővítették, a Nabucco-val hatalmas siker Milánóban. A zenedráma felé tartott.

1813-ban született, különösebb tehetséget nem mutatott, de egy gazdag kereskedő bátorította, jelentkezett a milánói konzervatóriumra de elküldték: kevés volt a hangszeres tudás és túl idősnek vélték. A városban maradt, magánórákat vett, majd visszatért városkájába ahol zenekar és zeneiskola vezető és elveszi első feleségét. A milánói Scala impresszáriója tudomást szerzett első operájáról és látott benne fantáziát, mérsékelt siker. Majd néhány bukás, és 1842-ben a Nabucco, ami robbant.

A konzervatóriumba fel sem vették, de kemény munkával megtanulta a zenei alapokat, és Olaszország legnagyobb operaszerzője lett. Viva Vittorio Emanuele Re d’italia!

Ma úgy mondanák nagy volt a hype, ugyanis a próbákon a színházi dolgozok folyton leálltak a munkájukkal és csak csodálva hallgatták a zenét, ennek híre ment Milánóban, és özönlöttek a nézők. Verdi nem alkotott gyorsan, és nem volt minden műve siker, sok csapnivaló librettó megzenésített. De jöttek szép sorban mai alap repertoár részeit képző remekművek: Rigoletto, Traviata, A trubadúr és az Aida. Idősebb korában pedig Otelló és a Falstaff. Miután első felesége meghalt egy énekesnővel élt együtt, emiatt sokat támadták, végül összeházasodtak. Gyermekük nem volt, nagy vidéki házuk azonban teli volt mindenféle állattal. Utolsó évtizedeit jórészt vidéki villájában töltötte, néha elutazott Milánóba, ahol 1901-ben érte a halál.

Lemásolni az igazságot jó dolog, azonban feltalálni az igazságot még jobb.

Verdi tovább vitte a bel canto stílust, csak drámát és jó zenét adott hozzá. Librettókba keményen beleszólt, ugyanakkor a minősége nem érdekelte, ezt sokan nem értették. Ő nem volt olyan művelt művész mint kortársai, nem olvasott annyi irodalmat, és nem volt finnyás. Több műve tartalma összefügg a 19. századi Itáliai szabadság- mozgalmakkal, nevéből alakult ki a „Viva Vittorio Emanuele Re d’Italia” jelmondat ami az Itália egyesítéséért küzdő királyt éltette.