Az alkotó

A híres balettszerző, aki később a zeneszerzők zeneszerzőjévé vált. „Íróasztala  egy orvos műszertartójára emlékeztet” mondta róla egy barátja.

Gyagilev párizsi operatársulatának írt 3 balett egy csapásra világhírt jelentett, nem csak a hallgatók, hanem a zeneszerzők szemében is. Mindenki elkezdte nyúzni a ritmusokat és próbálkoztak több hangneműséggel, ahogy azt Stravinsky mutatta a Tavaszi áldozatban. Az ember maga volt a logika és a rend. Rengeteg beszámoló van róla, hogy lakásában milyen jól kigondolt rend uralkodott, és kézirataiban is hasonlóképp, több színű tintát használt, és mindennek megvolt a maga fontos szerepe. A 3 balett után elindította a neoklasszicizmust, amit a közönség nem értett, és bár az egész világ tisztelte, de sohasem volt már akkora sikere. Nem úgy a zenészek, zeneszerzők, zenetudósok körében. Minden egyes szavát, minden egyes új művét csodálták.

1882-ben született Szentpétervár közelében, 11 évesen Rimszkij-Korszakov magántanítványa a tehetséges fiú. Első jelentűs műve a Tűzijáték, egy zenekari fantázia amire felfigyelt Gyagilev, a híres opera és balett impresszárió aki később Párizsban létrehozta híres színházát ahol sok fiatal zeneszerző művét mutatták be. Gyagilev a tűzmadár témára tervezett egy balettot, de a zeneszerző akit felkért nem készült el művével, ekkor kereste fel Stravinksyt, aki gyorsan ment is Párizsba, rövid idő alatt kész is a mű, hatalmas szenzáció és siker. Egy évre rá megismételték, elkészült a Petruska. Ekkor már világhírű zeneszerző, de az igazi bomba 1913-ban robbant, elkészült a Le sacre du printemps azaz aTavaszi áldozat. Ebben a balettban jött ki igazán az újszerű ritmus kezelés. Poliritmusok, különböző ritmusokat szólaltat meg egyszerre, ellen ritmusokkal. A hangsúlyok néha váratlanul eltolódnak. A próbák rendben mentek, bár nagyon nehéz volt, és a zenészek izgatottak voltak, de még nem látszott semmi. Aztán eljött a premier napja. Már a 3 perces bevezetőt is elkezdték kifütyülni, ami egyébként bevallottan Debussy Egy faun délutánja bevezetője előtt tiszteleg. Aztán Bamm. Olyan zene szólalt meg amit ember még nem hallott. És kitört a botrány, az egész színház üvöltött, volt aki mellette, volt aki ellene. A táncosok nem hallották a zenét, a ritmust a színpad mellől mutatták neki. Stravinsky dühében otthagyta az egészet. Lázadás tőrt ki, a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia.

1946-os Arnold Newman portré róla.

Ezután lassú stílusváltás következett, művei tisztultak, és lassan visszatért a régi formákhoz. A katona története, Fúvósszimfóniák és a Menyegző című kantáta következett. Az jazz ritmusaiból is átvett egy s mást, bár bevallottan akkor még sohasem hallott igazi jazz zenekart, csak a kottákból tanult. Elindította a neoklasszicizmust. A 20. század első évtizedei már egyébként is a romantikai megtagadásáról szóltak, hirtelen kimentek a divatból a poszt-romantikus művek, és 1920-tól tárt karokkal fogadták a klasszikus formákhoz való visszatérést. Stravinsky közben többször váltotta lakhelyét. Oroszországot még az első világháború előtt otthagyta, Svájcban élt  majd a második világháborúig Franciaországban ahol meg is kapta az állampolgárságot. 1939-ban áthajózott az Egyesült Államokba, ahol haláláig, 1971-ig élt. Egy kis kitérő volt, a 60-as évek elején mikor hazájában újra elővették zenéjét, haza látogatott.

„Ami engem meghat, ami nekem örömet szerez, őket közönyösen hagyja, s ami őket érdekli, engem már nem vonz többé.” – írta önéletrajzában a közönségről. Azért idős korában megmártózott az atonalitásban, a szeriális zenében, de a közönséghez ezzel sem ért el. Schönberggel, a szeriális zene vezéralakjával többször találkozott, de más nyelvet beszéltek valójában, a Pierrot lunaire-ról, az egyik első dodekafon zenéről azt nyilatkozta Stravinsky, hogy „ez nekem magas”. Schönberg se kedvelte az ő zenéjét, írt is egy szatirikus verset róla: „Ki dibeg-dobog itt? / Ó, hiszen ez a kis Modernsky!”.