A romantika a csúcson, és azon túl

A Rózsalovagig minden műve egyre több, nagyobb, hangosabb, bombasztikusabb volt, nem sokan tudtak versenyre kelni vele a szenzációkeltésben.

Mindenki ismeri a 2001: Űrodüsszeia nyitó képsorait, a napfelkeltét azzal a hihetetlen erős zenével. Amit már kevesebben tudnak, hogy ez a zene Strauss Imigyen szóla Zarathustra című szimfonikus költeményének napfelkelte-nyitánya. Nagyon is jellemző ez a zene az érett Straussra: hangos, nagy, erőteljes hangzású – és mégis néhol nagyon is egyszerű, „sima” C-dúr akkordokkal kezdődik, de mégis ettől az elképesztő hangszereléstől olyan energikus, mint előtte semmi a zenetörténetben. Magunk előtt látjuk és érezzük a napfelkeltét, a teremtést a semmiből.

A késő-romantikus zeneszerzők művei az utóbbi évtizedekben váltak igazán divatossá, illenek a 21. századhoz? Jó kérdés, viszont ha netán a 20. század közepéről kezünkbe veszünk egy témába vágó könyvet vagy kritikát akkor már nem lesz ilyen egyértelmű a helyzet. Még a 80-as években is Yehudi Menuhin, Az ember zenéje című műsorában, illetve könyvében fenntartásokkal kezeli Strauss, Bruckner és Mahler művészetét. Későn leszedett szőlőhöz hasonlítja, ha szakértő csinálja akkor igen finom, sőt túl finom bor lehet belőle.

Néhány kedvenc művét kiválogattam egy YouTube playlistre:

  1. A 2001: Űrodüsszeia nyitó képsorai az Imigyen szóla Zarathustra első ütemeivel.
  2. Don Juan, az első nagy siker, Karajan vezényel.
  3. Az Alpesi szimfónia, Bernard Haitink vezeti a Bécsi filharmonikusokat.
  4. Martha Argerich a szólista a d-moll Burleske előadásban.
  5. A Salome hírhedt fináléja.
  6. Két korai zongora kompozíciót játszik Glenn Gould.
  7. És végül egy 1944-es felvétel ahol maga a zeneszerző vezényel: Till Eulenspiegel.

Szimfonikus költemények

Az 1889-es Don Juannal találta meg saját hangját a zeneszerző, Liszt és Wagner tovább fejlesztése ez az erőteljes hang és a szívbe markoló, vagy épp kifacsaró harmóniák. A sikerekkel megízlelte Strauss a sikert, sorba jöttek a további zenekari művek, egyre nagyobbak és nagyobbak: Tod und Verklärung, Till Eulenspiegel vidám csínyjei, Imigyen szóla Zarathustra, Don Quixote, Ein Heldenleben, Symphonia domestica és végül az Eine Alpensinfonie.

Mindegyik mű bemutatója hatalmas esemény volt, és Strauss milliókat keresett. Csúcspont az Egyesült Államokban lezajlott koncertjei, ahol egy esetben több mint 1000 fős zenekart vezetett. Rosszmájú legendák szólnak arról, hogy bőröndnyi pénzzel tért haza az Újvilágból.


Operák

A 19. század utolsó évtizedében Strauss egy opera írásába fogott. Wagner-imádat ezekben az években volt a csúcson, de ő még tovább ment a wagneri úton, azonban a siker elmaradt, sőt, első két operája egyenesen bukás. Híres zeneszerző már ezekben az években, szimfonikus költeményeit imádták, ezért nehéz lehetett megemészteni a kudarcot, de nem adta fel. A zenekari műveknél bevált receptet alkalmazta: még hangosabb, még meghökkentőbb és még disszonánsabb. A Salome 1905-ben, és 4 évre rá az Elektra óriási siker. Új évszázad, új ízlés. A modern zenét a disszonanciával mérték sokan akkoriban, ezekben az operákban a harsány hangokból, és a szenzációkeltésből nem volt hiány. A Salome-ban a főszereplő egy erotikától túlfűtött táncot lejt miközben ledobálja magáról ruháit, a zárójelenetben pedig egy levágott, véres fejet csókolgat.


A Don Juan előtt

Glenn Gould két felvétele a korai zongora szonátáról és zongora darabokról jól mutatják, hogy schumanni, illetve brahmsi hangulatokat ontanak ezek a fiatalkori művek. Különösen az Op. 3, Öt zongoradarab első darabja mintha Brahms késői intermezzoi közül lenne az egyik, valójában azonban ha az évszámokat megnézzük meglepetés érhet: Brahms késői kis zongoradarabjait az 1890-es évek elején írta, Strauss Öt zongoradarabja viszont 1881-ből való!