Szenzáció!

Richard Strauss egy tisztes, visszafogott német polgár volt, rossz házassággal, kicsapongásoktól mentes élettel – mégis, zenéjét a századforduló környékén szenzáció vette körül.

Kezdetben egy tehetséges, zenész család ifjú muzsikusa volt, jó tanítást kapott, és első műveit akár Mendelssohn vagy Brahms is írhatta volna. Aztán egy barátja annyit beszél neki az „Új Zene”-ről, ahogy akkor hívták, hogy bogarat ültetett a fülébe, majd 1886-ban Bayreuth-ban hallotta Wagner operáit, és megtalálta saját hangját. Szimfonikus költeményeken kezdett el dolgozni, felhasználta a klasszikus formákat de a témájához alakította, és a kulcsszó: szenzáció! Ő volt az új Wagner, volt aki imádta, volt aki utálta – középút nem volt, de mégis mindenki beszélt róla. Sorra jöttek az új művei, később operái, és mindegyikkel valami nagyobbat, meghökkentőbbet, újat alkotott, és ebből gazdag lett. Nagyon. A pénz fontos volt számára, ezért kollégái nem voltak jó véleménnyel róla, ilyen művész eddig nem létezett. És mivel a sajtó az életében nem talált kiteregetni valót, ezért felfújta a pénzéhségét. De mindennek vége egyszer, elhaladt a kor mellette, egyszercsak nem ő volt már az új, a meghökkentő, hanem Stravinsky és Bartók.

1864-ben született Münchenben, apja híres kürt-virtuóz, Bülow és Liszt zenekarában is játszott. Richard jó zenei nevelést kapott, hisz rengeteg zenész vette körül. Megismerkedett Bülow-val, aki a leghíresebb karmester volt német földön. Hans felismerte a tehetséget, egyik első művét előadta zenekarával, majd rendelt Strauss-tól még egyet, és úgy alakult, hogy neki kellett vezényelni. Később elmondta, hogy az előadáson szinte végig valamiféle sokkban volt, de siker lett, és felvette Bülow maga mellé karmesternek 1885-ben, majd át is vette a helyét. Egy évvel később szülővárosában harmadik karmester, majd Weimarban első. Itt mutatják be első operáját ahol megismerkedett feleségével, 1894-ben összeházasodtak. Még 86-ban visszatért Münchenbe, megmászta a ranglétrát, egyre ismertebb lett a neve, és első karmester lett hamarosan. 2 évvel később Berlinben udvari karmester, 10 évvel később már mint világsztár, Berlin zenei igazgatója. 1919-től 5 éven át vezeti a bécsi Staatsopert, majd visszatér Németországba, és 24-től nem vállal állandó munkát, a birodalmi zenei kamara elnöke, de ezután már csak komponál, és néha vezényel. Ekkor már ő volt „A” német zeneszerző, de a nácik nem tudtak mit kezdeni vele. Teljesen hidegen hagyta a politika, csak a zenének élt, ha kellett zsidó írótól kért librettót. 1949-ben Garmisch-ben hunyt el nagy villájában.

A tisztes, csöndes, jó polgár. „A” német zeneszerző.

1889-ben mikor megírta Don Juan-t rájöttek, hogy ő Liszt utóda. Addig ismeretlen méretű zenekart kívánt a mű, és olyan nehéz volt, hogy prüszköltek a próbán a muzsikusok. Ezután sorra jöttek az újabb szimfonikus költeményei, Halál és megdicsőülés, Imigyen szól Zarathusra, Don Quixote, Alpesi szimfónia – csak hogy az ismertebbek említsük. Eljutott az Egyesült Államokba is, ahol több száz fős zenekarokat vezényelt, és súlyos pénztárcával tért haza. Majd jöttek az operák, a Salome és az Elektra. Minden megvolt ezekben ami a botránykeltéshez elkélt, például meztelen női főszereplő vagy egy levágott fejjel való szerelmeskedés. Mindenki látni akarta. Ezután 1911-ben jött a Rózsalovag  című vígopera, amivel sokak szerint Strauss felért a csúcsra, ezután a szakértők szerint valójában csak ismételte önmagát. Felnőtt közben egy újabb zeneszerző generáció körülötte, Stravinsky lett az új divat. A szimfonikus költemények és operák mellett rengeteg dalt komponált, zongora kísérettel, és néhányat zenekari kísérettel.