Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band

Út a Sgt. Pepper's-ig

A II. világháború utáni generációra használták először a teenager kifejezést: fiatalok akiknek volt szabadidejük és igényük a szórakozásra. A javuló életkörülmények miatt pedig pénzük. A mozgatórugó a zene volt, először az amerikai Rock and Roll, de az amatőr skiffle bandák Liverpoolban hamarosan kialakították a saját hangjukat, a beat zenét. A 16 éves John Lennon első bandája a Quarry Men egy volt a sok hasonló próbálkozás közül. A két évvel fiatalabb Paul McCartney csatlakozott hozzá 1957-ben, majd egy évvel később George Harrison. Amikor Hamburg piros-lámpás negyedében, a Reeperbahn-on kaptak állást koszos klubokban napi 6-8 órát kellett egyfolytában játszaniuk. Rengeteget tanultak ebből az időszakból. 1961-ben visszatértek szülővárosukba, és gyakran a Cavern Clubban léptek fel. Itt hallotta őket először Brian Epstein, aki fantáziát látott a 4 fiúban és a menedzserük lett. Epstein egy sikeres lemezboltot működtetett Liverpoolban, jól ismerte az új zenei divatot.

1962 és 66 között bejárták a világot, és olyan őrület alakult ki körülöttük ami példátlan a zene történetében. Az 1964. február 4-i amerikai nemzeti tv csatornán sugárzott Ed Sullivan Showban lévő fellépésüket 73 millióan nézték. Az első évek slágerei mind amolyan modern trubadúr dalok, soha sincs nevén nevezve a lány és a Rock and Rollal szemben nem az „Én”-ről szól, hanem „Róla”. A slágerek kötelező kelléke volt egy-egy kiáltás, az amúgy is zajos közönség ezektől fülsüketítő őrjöngésben tört ki. Ez néha jól is jött nekik, ugyanis a nagy zajtól alig hallották egymást a színpadon, ezért rendszeresen elrontották az előadást.

Később készült interjúkban sokszor elmondták, hogy ők elsősorban zenészek, és zenélni szerettek együtt, erre pedig ezek a őrület-koncertek alkalmatlanok voltak. A szervezés gondjairól nem is beszélve. A londoni Parlamentben egyszer napirenden volt a kérdés, hogy ne adjanak rendőri védelmet a Beatlesnek, ugyanis rengeteg pénzbe kerül. Közben megjelentek a mélyebb témák is a zenéjükben, és a hangzással is elkezdtek kísérletezni. Az 1965-ös Yesterday-ben egy vonósnégyes kíséri McCartney-t. Ebben az évben jelent meg a Rubber Soul című albumuk, ahol a későbbi albumok jellegzetességei mind hallhatóak: különleges és változatos hangzás a sok hangszernek és stúdiómunkának köszönhetően, komolyabb témák és rengeteg zenei stílus keveredése. Az 1966-os Revolver még tovább megy, az olyan számokkal mint az Eleanor Rigby (vonósok, modális hangsorok), Yellow Submarine (pszichedelikus utazás) és Tomorrow Never Knows (indiai hangzás) már a Sgt. Pepper's…-t előlegezi meg.

1966. augusztus 29-én San Franciscoban tartották az utolsó koncertjüket. Az ezt követő időszakban a rengeteg kreatív energia és a szabadság egy korszakalkotó, különleges albumot eredményezett. Nem kellett slágereket írni, amiket négyen elő tudnak adni (a szokásos Je-je-je kiáltásokkal): olyan zenét írhattak amilyet akartak.

George Martinról kell még szót ejtenünk, a Beatles albumok híres produceréről. Klasszikus zenei képzése sokban hozzájárult a különleges Beatles-hangzásokhoz és könnyűzenétől akkor még idegen hangszerek használatához. A Beatles-ből senki se tudott kottát írni, Martin szervezte és vezényelte le a más zenészekkel való munkákat. Továbbá mestere volt a stúdiótechnikának, a 4-sávos felvevővel csodákat művelt. A Sgt. Pepper's… gazdag hangzása, számtalan hangszerrel és hangeffekttel csak úgy jöhetett létre, hogy a külön felvett sávokat egymásra másolták. Ez kényes feladat volt, hisz az egymásra másolt hanganyagon már külön-külön nem lehetett dolgozni (vagy javítani).

McCartney ötlete volt a Revolver után, hogy a következő album egy képzeletbeli banda képzeletbeli koncertfelvétele legyen. A kitalált név az akkoriban divatos hosszú nevű könnyűzenei csapatokat parodizálja. Kezdetben még arra is gondoltak, hogy az egész album egybe legyen komponálva, szünetek nélkül. McCartney víziója az volt, hogy a zenék valahogy kapcsolódjanak egymáshoz. Ha elkezdjük hallgatni a Sgt. Pepper's…-t már a 3. számnál kiderül, hogy ez csak álom maradt sajnos. A többiek nem lelkesedtek ezekért az ötletekért, ők csak egy érdekes és jó albumot akartak csinálni. Az első két és utolsó három dal szünet nélkül egyben van, sőt zeneileg is van kapcsolat köztük, de erről majd később. Tehát a keret ott van, közötte viszont különálló számokat hallhatunk, ahány dal annyi stílus. Slátgert, amit rádióban adhatnak nem találhatunk a lemezen.

A felvételek 1966 decemberében kezdődtek és a következő év április végéig tartottak. Több mint 80 ember 129 napnyi stúdió munkája. Az egész album 25.000 fontba került. Ez elképesztő összeg volt akkor. Az első Beatles albumokat néhány óra alatt felvették, és az összköltségük nem haladta meg az 500 fontot. Június 1-jén jelent nagy sikert aratva a rajongók körében. Az Egyesült Királyságban 27, az Egyesült Államokban 15 hétig trónolt az eladási toplisták élén. Négy Grammy és több tucat más díjat kapott, 2003-ban pedig a Rolling Stone magazin olvasói az „500 Greatest Albums of All Time” szavazáson az első helyet ítélték a Sgt. Pepper's…-nek.

Az album borítóját a híres pop-art művész, Peter Blake tervezte, és több mint 2000 fontba került. A személyeket maguk mögé négyen választották ki. Egy tabló a 60-as évekről: Bob Dylan, Marilyn Monroe, Karlheinz Stockhausen, Fred Astaire, Marlon Brando és sokan mások. A menedzserüknek kellett engedélyt kérnie a még élő személyektől, de a kiadójuk nem engedte Gandhit, Hitlert és Jézust a borítóra tenni. Mind a három Lennon javaslata volt. A borító hátoldalán a dalok listája helyett a dalszövegek voltak, először egy pop-rock albumon.

„Úgy gondolom, hogy a Pepper a fiatalok gondolkodásának forradalmi változását képviselte. A »Swinging Sixties« kor összegzése volt. Egyesítette Mary Quantot, a miniszoknyát és az összes többit - a szex és a marihuána szabadságát.” George Martin az albumról.

A dalokról

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band

A közönség zajong és egy zenekar készül az előadásra. Tényleg egy képzeletbeli koncertbe csöppenünk bele, ahol már az első másodpercekben tudjuk, hogy itt valami fura fog következni. Vonószenekar hangol, de aztán egy rock banda szól, néhány rézfúvóssal (hisz katona zenekar). A dalszöveg szerint 20 éve tanította meg a zenekart játszani Sgt. Pepper, és igaz néha kimentek a divatból, de mindig mosolyt csaltak az arcokra. Bors őrmester bemutatja nekünk Billy Shears-t, a következő dal énekesét.

Érdemes megfigyelni McCartney basszusgitár játékát. A könnyűzenében a basszus feladata az akkordok megalapozása, és a dobbal együtt a ritmus tartása. McCartney ezzel szemben az egész albumon dallamokat játszik, gyakorlatilag többet halljuk mint a vezetőgitáros George Harrisont. A verse akkord menete G-dúr, A-dúr, C-dúr és G-dúr, tehát a váltódomináns után szubdomináns következik, Allan W. Pollack szerint ezt gyakran használja a Beatles.

With a Little Help from My Friends

Billy Shears-t Ringo Starr alakítja, a Beatles dobosa. Ringo nem túl jó énekes, de minden albumon írtak neki egy-egy egyszerű énekszólamot. A dalszöveg is utal erre viccesen az első sorokban. Starr szólama kvint ambitusú és a dallamban egy ugrás sincs, néhol szinte recitáló jellegű. A mondanivaló azonban nem ilyen könnyed, az igaz barátokról szól, akik akkor is ott vannak és segítenek, ha a szerelmünk cserben hagy. A refrainben Starr kérdéseket tesz fel, a többiek meg együtt válaszolnak rá.

Az albumon az egyetlen dal amiben a nyitány átnyúló zaján kívül nincsenek hangeffektek, se különleges hangszerek és hangzások. McCartney kromatikus basszusvonalai ismét érdekesek, Starr pedig természetesen a saját dalában változatosan használja a dobszettjét.

Lucy in the Sky with Diamonds

Ennek a dalnak az inspirációja Lennon gyermekének, Juliannak egy rajza volt, amit az óvodából hozott haza. A rajzon csoporttársa, Lucy az égben szivárványok között repül. Mandarinfák, lekvár égbolt, celofán virágok és a kaleidoszkóp szemű lány. Mi pedig egy csónakban utazva látjuk mindezeket. Természetes, hogy azon nyomban betiltatta a BBC a sugárzását a rádiókban, az sem segített, hogy a címben feltűnik az a bizonyos három betű, amit egyre többen megismertek és rabjává váltak – John Lennon is.

A sorok hossza változó, ez Lennon névjegye. Ő először a szöveget írta meg, és ahhoz készült a zene. Folytonos moduláció G, A, és B-dúr között, a bridge pedig átvált páratlanról páros ütemre a refrénhez és a tempó is gyorsabb lesz. Indiai tambura is hallatszik a háttérben, és Lennon hangját effektekkel és visszhanggal a hangulathoz illesztették. Akár egy drogos hallucináció, akár egy ártatlan gyermekrajz, a zene tükrözheti mindkettőt. Lehet, hogy pont ez a dal igazi mondanivalója?

Getting Better

Az album zeneileg egyik legegyszerűbb dala csak a C-dúr skála hangjait használja, hosszú G orgonaponttal. A rock hangszerek mellé egyedül tambura és konga társul, de ezek nem kölcsönöznek keleti hangulatot, inkább csak érdekes színfoltjai a dalnak. A hangismétlés motívumtól boldog és optimista a légkör, a dalszöveg is kezdetben megerősíti ezt. McCartney és Lennon iskolai rossz emlékekről énekel, de ahogy haladunk előre a dalban, ellentmondva a zenének egyre sötétebb lesz ez a múltbéli kép. Lennon sokat verekedett tizenéves korában és néha a barátnőjét sem kímélte, ezt írták bele a dalba. Jellemző Johnra, hogy a háttérénekét a dal végén direkt elrontja, „getting better” helyett „it couldn't get no worse”-t énekel, de a dal elején is kommentálja Paul énekét, a „rules” szóra „fools”-t hallunk.

Fixing a Hole

Az előző dal a végére talán el is veszti az optimizmusát, inkább bebeszélésnek tűnik. Most viszont eljött a cselekvés ideje, hogy tényleg jobb legyen. A Fixing a Hole a Lucy… párja hangulatilag, utóbbit Lennon írta, és egy ösztönös alkotás. Mindkét dal jellemzi a szerzőjét, a Lucy…-ban váltakozó sorhosszúságokat, gyakori modulációkat, tempó és ütemnem váltásokat találhatunk. McCartney ezzel szemben a saját dalában a bizonytalanságot zeneileg sokkal rendezettebben fejezi ki. A verse-ben a leszállított III és VI fok blues-os hangzást kölcsönöz a dalnak, a bridge-ben viszont egyszerű F, C és G-dúr akkordokat hallunk. Ezt a mollos/dúros váltást sok Beatles dalban hallhatjuk.

Utólag többen kapcsolatba hozták McCartney skót farmján álló ház tetőjével a dalt, de Paul bevallotta később, hogy ez tényleg egy óda a marihuánához. Szemben Lennonnal, aki mindig csodálkozott, ha bármelyik dalában rámutattak a drog-utalásokra, és mindent tagadott. A bevezetőben csembaló természetesen George Martin ötlete volt, ő is ült a hangszernél a felvételen.

She's Leaving Home

McCartney a múltból énekel nekünk a máról. A hárfa és a vonósok szeptim és nóna akkordokat játszanak dúr és moll között ingadozva. Pollack szerint a többi dalhoz képest ezek a dús harmóniák a felidézett századeleji könnyűzenét parodizálják. Mások egyenesen Schuberthez hasonlították McCartneyt, nem először. A dal a már említett „Beatles” névjeggyel végződik: váltódomináns – szubdomináns – tonika plagális zárlattal.

A dal egy tinédzser lányról szól, aki megkapott otthon mindent a szülőktől, ám mégis magányos, ezért elszökik. Ballada a kor egyik nagy problémájáról, de nyilvánvalóan nem a szülők szemszögéből, hisz az édeskés-nosztalgikus hangvétel semmiképp sem a csalódást és bánatot fejezi ki, ahogy azt halljuk is a dalban a szülőktől. A harmadik refrainben a kórus a szülők mögött a „She is leaving home” sor helyett „She is having fun”-t énekel, miközben a szülők konstatálják, hogy jókedvet nem lehet pénzen megvenni.

A dal érdekessége, hogy egy igaz történet ihlette meg Pault, egy bizonyos Melanie Coe eltűnése tartotta lázban Londont. Évekkel később amikor egy interjúban utalt erre McCartney, akkor a lány magára ismert. Ami viszont igazán valószínűtlenné teszi a történetet, az az, hogy Coe egy TV műsorban találkozott és beszélgetett is a Beatles tagokkal a szökése előtt.

Being for the Benefit of Mr. Kite!

Az első oldal utolsó dala egy antik cirkuszi poszter énekbe öntve. Annyira képszerű a szöveg és a zene, hogy tényleg egy 19. századi cirkuszi sátorban érezhetjük magunkat, bajszos akrobatákat és díszbe öltöztetett lovakat képzelve magunk köré. Egy anekdota szerint Rossini mondta egyszer, hogy ő meg tudna zenésíteni egy étlapot is. Nos itt hasonló a helyzet: Lennon ugyanis egy igazi cirkuszi poszter alapján írta a dalt. A szöveget szinte változatlanul átvette, és valahogy sikerült a 14 ütemes verse-be megírnia az egész posztert.

Az intro d-moll, a verse c-ből d-mollba modulál, a bridge pedig d-ből e-mollba. A 4/4-es dal a középső bridge-ben egy keringővé változik, magunk előtt látjuk ahogy Henry a ló forog a keringőre. Az őrült cirkuszi hangulatot szolgálja George Martin harmonika és az orgona játéka, de még inkább Ringo Starr cinjei és pergődobjai, és nem utolsó sorban a hangeffektek.

Within You Without You

A második oldal George Harrison zenéjével indul. Az album leghosszabb dala amolyan „egy este az indiaiaknál” csak a könnyűzene nyelvén. Harrison beleszeretett Ravi Shankar zenéjébe, és tanult is tőle szitáron játszani. Az album többi dalában is feltűnnek az indiai hangszerek, és korábbi Beatles számokban is, de a Within You Without You-ban sikerült legjobban utánoznia Shankar zenéjét.

Az indiai tambura végig szól a dalban a tonikán, fölötte pedig az ének a III és leszállított VII fok között lépeget, vagy inkább néha úgy érezzük, hogy csúszkál. Ez a tritónusz, és hullámzó metrum, néha eldönthetetlen ütemnemekkel teljesen idegen a nyugati könnyűzenétől. Természetesen önmagunk megismeréséről, meditációról és a lelkünk békéjének fontosságáról énekel Harrison. Ezekben az években szeretett bele Indiába és az indiai zenébe. A dal végén a nevetés szerinte azért kellett, mert túl szomorú ez az 5 percnyi muzsika.

When I'm Sixty-Four

McCartney az egyetlen négyük közül aki gyermekkorában sok zenét hallott otthon. Bár rendes oktatásban sohasem részesült, apja amatőr zenész volt, és eltanulta tőle zongorán az egyszerű dalokat. Ezekből az emlékekből született ez a dal, 15 évesen írta, és Liverpooli klubokban akkor játszották, ha valami technikai malőr jött közbe, és nem működött a hangosítás. A dal végleges formája és szövege jó tíz évvel később alakult ki, és tökéletesen illik a Sgt. Pepper's… többi száma közé. 1966-ban azért is nyerte el újra aktualitását, mert idősebb McCartney akkor lett 64 éves.

A nosztalgikus hangulatot a klarinét trió adja, ehhez George Martin segítsége kellett, mert Paul nem tudta átírni a dallamát más hangszerekre. Harmóniailag egyszerűen indul a dal – nem úgy, mint a hasonlóan nosztalgikus hangulatú She's Leaving Home – de aztán megjelenik McCartney specialitása, a gazdag basszus dallam, kromatikával fűszerezve.

Lovely Rita

McCartney autója az Abbey Roadon, a híres stúdió közelében parkolt, pont azelőtt járt le a parkolójegye mikor odaért Meta Davies. A parkolóellenőr a büntetőcédulát rakta épp a szélvédőjére, mikor megjelent Paul. Kifizette a büntetést, és egy rövid beszélgetés után azzal köszönt el a nőtől, hogy jó lenne a neve egy dalhoz. Azt, hogy a Meta-ból hogy lett végül Rita nem tudni, de a „meter maid” amerikai szleng a parkolóellenőrre megtetszett McCartney-nak. Először egy hatóság-ellenes dalt akart írni, hisz bosszantotta a büntetés, de ha végigtekintünk az egész Beatles életművön nem találunk rombolásra biztató témát, pedig más rockbandánál már akkor is gyakori volt ez. All You Need Is Love.

Az 5. szám óta nem hallottunk rockzenét, a Lovely Rita újra egy olyan dal, ahol csak ők zenélnek, bár sok hangeffektet is rákevert George Martin, és a bridge-ben egy bárzongora szól. Az outro több mint 30 másodperc, vajon azok után, hogy a bájos Rita szerelméért könyörög a dal mit jelenthetnek a nyögések az utolsó másodpercekben?

Good Morning Good Morning

Ez is egy Lennon dal, és ismét először volt a dalszöveg, aztán a zene. Triolákat, pontozott ritmusokat és 3, 4 és 5/4 ütemnem váltakozását halljuk. A harmóniák viszont egyszerűbbek mint a Lucy… és a Being for the Benefit of Mr. Kite! számokban. Modulálás ezúttal nincs, és csak A, D, E és G akkordokat használ az egész dal.

Miután abbahagyták a koncertezést Lennon nem tudott mit kezdeni a sok szabadidejével. Sokat unatkozott a otthon, ezt a kispolgári életet kritizálja a dal. Természetesen most is volt inspiráció, a TV mindig ment nála. Egy szappanopera szereplői és egy kukoricapehely-reggelinek a reklámszlogenje adta az kezdőötletet.

Az amerikai Beach Boys zenekar 1966-os Pet Sounds albuma is hozzájárult a Sgt. Pepper's… létrejöttéhez. Több dalukban hangeffekteket és stúdiótrükköket használtak, bár ez nem volt újdonság a Beatlesnek, hisz ők már évek óta csinálták hasonló módszerekkel dalokat, de a Beach Boys album miatt döntöttek úgy, hogy a következő Beatles albumon kihasználnak minden akkor elérhető stúdió eszközt és trükköt. A közvetlen kapcsolat a Pet Sounds utolsó dalának outro-jában hallhatjuk. A Caroline, No végén kutyák ugatnak és egy vonat száguld el mellettünk. A Good Morning Good Morning outrojában ezért hallunk egy rókavadászatot, és más állathangokat.

Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (Reprise)

Az előző dal végéről átnyúló kotkodácsoló tyúk hangját utánozza a visszatérő nyitószám elején egy elektromos gitár. A tempó felgyorsult és csak 2 refraint hallunk, a tonalitás kezdetben F-dúr, de modulál G-dúrba, így sima az átmenet az albumot záró, G-dúrral kezdődő A Day in the Life-ba.

McCartney a dal elején beszámol, 1-2-3-4, ahogy azt koncerteken is tette régen, és tulajdonképpen az egész visszatérés is hasonló okból van. A fellépések végén Paul mindig elköszönt a közönségtől, és bejelentette a műsort záró számot, ahogy ebben a rövid visszatérésben is.

A Day in the Life

És elérkeztünk a könnyűzene máig egyik legkülönösebb dalához. Lennon és McCartney közösen írták ezt a dalt, és ahogy korábban a Lucy… és a Fixing a Hole rámutatott a két gyökeresen eltérő alkotó személyiségére, most egy zenében hallhatjuk ezt. A formája le sem írható a könnyűzenei verse, bridge és refrain részekkel, a dal két külön szintből épül fel.

Egy 8 ütemes intro után három 16 ütemes rock ballada szerű verse következik, ahol John énekel végig. A verse-k utolsó ütemeinek dallama mindig más, de mindegyik G-dúrral indul és a párhuzamos mollba modulál. Az első két verse egy milliomosról szól aki nem figyelt a jelzőlámpákra és életét vesztette egy autóbalesetben. Az inspiráció természetesen itt is egy újsághír volt. A harmadikban a háborút kritizálja.

Ezután a bridge következik, ami 24 ütem, az egyik leghosszabb átkötő szakasz a könnyűzene történetében. A híres zenekari crescendohoz 40 zenészt hívtak a Royal Philharmonic és London Symphony Orchestra-ból. Az instrukció az volt, hogy minden hangszer a legalacsonyabb hangjától egy kitörő magas E-dúr akkordba lépegessen vagy csússzon fel 24 ütem alatt, leghalkabb hangerőből a leghangosabbig. Kétszer vették fel, és kissé elcsúszva másolták egy felvételre. Ezt tették rá arra a felvételre ahol a Beatles játszik, ők ezt a 24 ütemet kitöltötték, csak Paul egy E-dúr akkordot ismételt a zongorán miközben számolták az ütemet, ez is hallatszik a dalban.

A refrain jönne itt, de a következő részt nem nevezhetjük annak, mivel nem ismétlődik. Egy másik, félkész dalt építettek bele, ezért is különbözik annyira a többi résztől. Szól az ébresztőóra és McCartney felkel E-dúrban. Középiskolai emlék ez, amikor is reggel többször azért késett el, mert a buszon elaludt. A stereo képben McCartney hangja itt végig jobbról szól, míg a dal első felében Lennon a három verse alatt lassan balról jobbra mozog.

Újra Lennont halljuk szöveg nélkül, de ez még nem negyedik verse, és nem is a bridge. A stereo képben gyorsabban mozog, tulajdonképpen a hallgató körül forog. 20 ütem után érkezik a tényleges negyedik verse, a dalszöveghez itt is egy újságcikk adta az ihletet, amit átkötve a magas kultúrát kritizálja John. Ezúttal balról jobbra mozog a hangja a térben.

És ismét a 24 ütemes bridge, a zenekari crescendo ami lezárja a dalt, csak ezúttal nem egy ébresztőóra szól a végén, hanem egy majdnem egész perces, három zongorán leütött E-dúr akkord.

„Érdekes volt látni a zenekarban a karaktereket. A vonósok olyanok voltak mint a birkák - egymásra néztek: »Felfelé mész? Igen!« és mind együtt csúsztak egyre magasabbra. A trombitások sokkal vadabbak voltak. A jazz zenészek imádták George Martin instrukcióit.” Paul McCartney az A Day in the Life felvételéről.

The Swinging Sixties

Zenei összefüggések tehát nincsenek a dalok között, egyedül a visszatérő Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (Reprise) modulálása F-dúrból G-dúrba az albumot záró A Day in the Life számhoz figyelemre méltó. De amint már a bevezetésben említettem mégis egységesnek érzem ezt a 40 percnyi zenei folyamatot. A dalok témái és mondanivalói amik mégis egybeolvasztják ezt a zeneileg eklektikus albumot.

Az album címében is találkozunk már a magány fogalmával, de ott áll egyből mellette a csapatba tartozás is. A magányt vagy a múlt rossz emlékeként, vagy pozitívumként, vagy egy lehetséges jövőbeli állapotként használják, tehát soha sem jelen időben és negatívumként. Szorosan összefügg ezzel a szabadság és a remény ideája, általában együtt jelennek meg valamilyen kombinációban. Ringo Starr a With a Little Help from My Friends-ben szerelmi csalódásról énekel, de a barátai mellette vannak. John Lennon dalában, a Lucy in the Sky with Diamonds-ban egyedül utazunk valahova. A Getting Better-ben a megnemesítő szerelem a téma, a társ aki jobbá tesz minket. Paul McCartney a Fixing a Hole-ban elzárkózik a külvilág káros zajától. A She's Leaving Home-ban a lány elszökik otthonról, a magányból a szabadságba. George Harrison a Within You Without You-ban a belső lelkibékéről énekel. A When I'm Sixty-Four-ban egy fiatal férfi reménykedik, hogy szerelmével együtt öregednek majd meg. McCartney a Lovely Rita-ban egy parkolóőr szerelméért esedezik, talán a dal végén meg is kapja a hangokból ítélve. Lennon a Good Morning, Good Morning-ban cinikusan arról énekel, hogy az emberek magányosan, félálomban végzik a kötelességüket, és csak este, a munka után ébrednek fel igazán.

A kábítószerekre való utalások is előkerülnek, bár többnyire nem tudatosan. A Lucy…-t azonnal betiltották a rádiókban, Fixing a Hole-ról McCartney bevallotta később, hogy egy drog-dal. Lennon a Being for the Benefit of Mr. Kite! dalt egy plakát szövege alapján írta, amin Zanthus nevű ló szerepel. A dalban viszont egy Henry nevű ló táncol keringőt, a „Henry” és a „Horse” is drogokat jelentenek a brit szlengben, sokak szerint ez a névcsere nem lehetett véletlen. És végül ott a A Day In The Life-ban az „I'd love to turn you on” sor, amiről még később McCartney is elismerte, hogy utalás a kábítószerekre, természetesen ennek a dalnak is betiltották a sugárzását.

Több számban feltűnik a társadalomkritika, de csak visszafogottan. McCartney mondja az Anthology-ban, hogy a Beatlest sohasem a generáció vezetőjeként képzelték el, inkább szószólójaként. Vajon kikre gondol McCartney a „people standing there who disagree and never win” sorral Fixing a Hole-ban? Ugyanazokra akikre Harrison a Within You Without You-ban? Paul két száma, a Lovely Rita és a She's Leaving Home is a kor problémáival foglalkozik, de Lennon a legszókimondóbb a bandából. Az A Day In The Life-ban először a társadalmi osztályrendszer idejétmúltságára utal azzal, hogy az emberek fel sem ismerik már a Lordok házába tartozó férfit aki nem figyelt a közlekedési lámpákra és autóbalesetben meghalt. A háborúk hiábavalóságát is megemlíti, majd a dal végén a Royal Albert Hall, azaz a magas kultúra is megkapja Lennontól a fricskát.

Egy ezerszínű világ rajzolódik ki a hallgató előtt. Nem éltem a 60-as években, de a Sgt. Pepper's… mégis elhozza nekem ezt a színes, reményekkel teli időszakot, aminek ugyanúgy megvoltak a saját gondjai mint minden más korszaknak. A Beatlesnek sikerült azokat a gondokat, reményeket, félelmeket, érzéseket és hangulatokat megörökíteni a 60-as évekből amik azóta is velünk vannak. Ma is elszöknek otthonról a tinédzserek. Ma is mérgelődünk a parkolóőrök miatt. Ma is teli a világ rossz emberekkel, akiknek a zaja elől jobb elzárkózni. Ma is gond a háború és ugyanúgy vannak társadalmi problémák. És természetesen az emberiség legősibb problémája, a szerelem azóta is sok szívet tört meg.

Úgy gondolom, hogy a Beatles óriási, és időtálló sikerének négy alappillére van. Az első az All You Need is Love, nem találunk a számaik között romboló vagy negatív témákat, ők sohasem voltak rossz-fiúk, mint például a Rolling Stones. A második és harmadik pillér összefügg: Lennon és McCartney, azaz spontaneitás és mesterség. Két ellentétes személyiség akik ha együtt alkottak mindig valami különleges dolog született. Egyszerre valótlan és valóságos. A káosz és kétértelműség alatt mindig ott a rend. És végül az utolsó pillér az univerzalitás, témáik mindig a jelenről és jelennek szólnak, de mégis időtlenek, ezért ma is frissnek halljuk őket.

„Azt hiszem, hogy számunkra a mi muzsikánk azért olyan közömbös, mert vannak emberek, akik komolyan veszik. Az persze jó, ha az embereknek tetszik. De ha elkezdik »tisztelni«, nagy és mély dolgokat olvasnak ki belőle, sőt jelképeket kovácsolnak, az már szamárság.” John Lennon

Források
Allan F. Moore: The Beatles: Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (Cambridge: Cambridge University Press, 1997.)
Ungvári Tamás: Új Beatles Biblia (Budapest: Scolar Kiadó, 2011.)
The Beatles Bible (http://www.beatlesbible.com/)
TheBeatles.com (http://www.thebeatles.com/album/sgt-peppers-lonely-hearts-club-band)
Alan W. Pollack: The Notes On... series of Beatles song analysis (http://www.marahaleymusic.com/pdfs/NotesOn.pdf vagy http://www.recmusicbeatles.com/public/files/awp/awp.html)

Dokumentum történet
2016.07.20. Publikálva.

© Vizinger Zsolt