Honnan jövünk? Hová tartunk?

Mahler egy poszt-romantikus zeneszerző, aki társával, Brucknerrel reneszánszát éli ma. Monumentális szimfóniákat írtak a századfordulón, melyeket a közönség egy része imádott, másik része meg ki nem állhatta.

Mahler folyton A választ kereste, de sohasem találta meg. Barátait az őrületbe kergette a kérdéseivel, „Honnan jövünk? Hová Tartunk? Lehet, hogy az élet értelmét végül a halál fedi fel?”. Egyik barátja szerint minden szimfóniája ilyen kérdéseket tesz fel, és szenvedve, vergődve próbál választ találni. Mahler a pontos munka megszállottja volt, a bécsi Udvari Operát teljesen átalakította, ezért munkatársai nem szívlelték – dolgozni kellett. Ha kellett üvöltözött. Néhány évvel később New Yorkban megpróbálta ugyanezt, fel is rázta a zenészeket, kiváló zenekart faragott belőlük, de itt nem engedtek szabad kezet neki, nem is bírta sokáig.

1860-ban született Csehországban, prágai gimnázium, majd bécsi konzervatórium és egyetem növendéke, tanult többet között Brucknernél is. Majd 20 évesen elindult a karrierje, először karmesterként 1880-tól 5 évig Ausztria több városában, majd Prágában dolgozott 1 évig,  majd 86-ban Lipcsében másodkarmester, itt került kapcsolatba az operával először, amit egy ideig egyedül vezetett. 1888-ban ismét előrébb lépett, a budapesti Operaház igazgatója. Erkel fia, Sándor vezette az akkor még friss Operaházat, ami anyagi és művészi válságban tengődött, de Mahler felrázta, ő irányított mindent, és felvirágoztatta a társulatot. 91-ben Gróf Zichy Géza az új intendáns kezdett beleszólni Mahler dolgaiba. Először csak kisebb dolgokba, aztán a zenébe, rendezésbe, és ezt nem tűrte a zeneszerző, új állás után nézett titokban, közben Zichy megállapodott vele, hogyha lemond szép végkielégítést kap, ez meg is történt, mire kitiltották az Operaházból. Újságnyilatkozatban köszönt el a magyaroktól, akik hangosan követelték vissza az első előadáson ahol nem ő vezényelt már.

Rendkívül sokat követelt zenészeitől, de a sok próbának mindig volt eredménye. Mindene volt a természet, a nyarakat mindig vidéken töltötte, és ekkor komponált.

1891-től a hamburgi színházban karmester, és több kisebb-nagyobb hangversenykörutat tett. 1897-ben jött el a nagy esély: a bécsi Staatsoper igazgatói állása. 10 évig dolgozott itt, és a bécsiek nagyon megszerették, mint valami nevezetességet úgy mutogattak vendégeiknek. Az is volt, olyan szintre emelte az operát mint még soha, bevezette a szólópróbát, ki nem állhatta a rutinmunkát és  sablonos előadást. 1907-től négy évig Amerikában dolgozott, először a MET-hez, majd a New York-i Filharmóniai társaság zenekarát vezényelte. Ekkor jelentkezett szívbaja ami egyre jobban erősödött, az sem segített, hogy ellenségei Toscaninit hozták mellé, illetve a helyére, és küzdenie kellett a színpadért. 1911-ben visszajött Európába, tudva, hogy menthetetlen már, és Bécsben hunyt el.

A természet egy hangszer, amin az univerzum játszik.

Zenéje monumentális, szenvedő, vergődő, rendkívül lassan bontakoznak ki szimfóniái. Bruckner is és Mahler is rettegett a kilencedik számtól. Beethoven 9.-e egy amolyan vallásos-misztikus eszménykép volt a romantikus zenészeknek, főleg a poszt-romantikusoknak. Egy elérhetetlen tökély. Beethoven, Schubert és Bruckner is elhunytak a 9. szimfóniájuk után. Mahler nem mert elkezdeni a 8. után a következőt, aztán mégis elkezdte, befejezte, majd áthúzta a címét, és 9. helyett Dal a Földről címet írta oda. Hitt benne hogy elmúlt a veszély mikor elkészül, és elkezdte a következőt, aminek már tényleg 9. címet adta. Néhány hónap után meghalt. Szimfóniái mellett fontosak még dalai, amiket népdalok alapján írt, de a szöveget néha teljesen kénye-kedve szerint újra költötte. Halála után Bruckner-t és őt is elfelejtették, de az utóbbi évtizedekben újra divatba jöttek a másfél órás szimfóniáik.