A romantika zenéje elejétől a végéig

Liszt stílusa? Legtöbben erről a Magyar Rapszódiákra és a csillogó-virtuóz zongoradarabokra gondolnának - azonban a kép sokkal színesebb, sőt, Liszt életműve a legkülönlegesebb a nagy zeneszerzők közül.

A Transzcendens etűdök tökéletesen dokumentálják Liszt zeneszerzői fejlődésútját. Az első változatokat még Bécsben kezdhette el: Etűd 48 gyakorlatban, minden dúr és moll hangnemben. Nagyra vágyó tervek egy tizenéves virtuóztól, Czerny etűdök felturbózva, 1826-ban Párizsban 12 kész volt a tervezett 48-ból, ez így is maradt. Aztán jött a Paganini koncert élmény, Liszt újra fél napokat a zongoránál ült, és szép lassan kialakult a 30-as évek középre a "transzcendens" zongorastílusa, olyat tudott amit mások nem, ehhez kellettek új darabok. A 24 Nagy etűd 1837-en készült el - de ismét csak 12, a fiatalkori etűdök átdolgozása, színesítve és olyan brilliáns-virtuóz szerkesztéssel móddal, hogy valószínűleg más nem tudta volna eljátszani akkor. A weimari évek alatt gyorsan fejlődött Liszt mint zeneszerző, kritikusan szemlélte addigi műveit, és a rosszakat elvetette, jobbakat pedig mind átírta az évek során, az etűdök sem maradtak ki, 1851-re lett ész az Études d'execution transcendante. Carl Czerny-nek ajánlva, akinél megtanulta az alapokat - és csakúgy mint ma minden fiatal zongora növendék, ő is utálta a sok lélektelen Czerny-etűd gyakorlást, de már ő is látta, hogy volt eredménye ennek.

A művészet az emberben és a természetben megnyilvánuló rejtelmesnek, isteninek érzéki visszaadása. Liszt őszintén hitt istenben, a természetben, és az emberiségben is.

Liszt egy olyan korban alkotott, amikor a művészetek közeledtek egymáshoz, így a témaválasztás sokszor irodalmi, vagy épp egy freskó ihlette meg a mestert. A programzene időszaka volt ez, amikor a szerzők a kotta mellé odaírták a ihlet forrását - amit persze nem szabad túl szigorúan venni, szó sincs arról, hogy egy verset szóról-szóra zenésít meg a komponista, ezen akkor is rengeteget vitáztak, de a mai napig téma a programzene mivoltja.

Néhány kedvenc művét kiválogattam egy YouTube playlistre:

  1. A Zarándokévek sorozat első könyvéből a Les cloches de Genève, S. 160., Anna Ivanova előadásában.
  2. Boris Berezovsky a 8. Transzcendens etűdöt játsza, a bombasztikus Wild Jagd-ot, S. 139.
  3. A h-moll szonáta Liszt egyik, ha nem a legfontosabb műve, Lazar Bergman, S. 178.
  4. A Faust-szimfónia a legnagyobb hangszeres világi műve, LPO/Jurowski, S. 108.
  5. A két Petrarca szonettet mindenki zongora változatban ismeri, de eredetileg énekhangra és zongorára készült, Pavarotti énekel, S.270.
  6. Schubert dal átirat, a Ständchen a Schwanengesang sorozatból, S.560.
  7. És végül a 6. Magyar rapszódia Cziffrától, S.244.

Zarándokévek

1835-ban Marie d'Agoult-val bejárták Svájc festői hegyeit és völgyeit, majd Itália napsütötte tájait ami egy élő múzeum volt. Rengeteg inspiráció és ihlet, amiket Liszt zongoradarabokba öntött, és 1855-ben végül egybe kiadta két kötetben. Már itt megjelenik az újító-Liszt, olyan effekteket használ amiket később Debussy és Ravel fog vizízenéiben. Kedvencem A genfi harangok, egyik visszatérő eleme életművének a harang lesz, az ez első mű ahol megszólalnak. Egy lassú nöktürn ez, mely bátran Chopin legszebb hasonló hangulatú művei mellé állítható.


Transzcendens etűdök

A Vad hajszában az érzelmek egyszerre az őrületig feszülnek és a háttérben lágyan simogatnak. Ez a szélsőséges romantika. Hatalmas ugráló akkordok, folyton oktáv menetek, az ilyen darabokon lehet megérteni a Lisztománia jelenséget, csak az 50-es években volt hasonló kvalitású zongorista aki letudta ezeket játszani (jellemzően a Liszt-növendékek).


A h-moll szonáta

Mikor felhagyott a zongoraművész karrierrel és elkezdett komolyan zenét szerezni eltervezte, hogy ír egy nagyszabású zongoraművet amelybe minden addigi tapasztalata, technikája és tudása benne van, mintája Beethoven Hammerklavier szonátája volt. Somfai László írja a műről: „…mindenből a legszélsőségesebbet, a legkockázatosabb karakterűt kereste: a heroikusan lázadó témaritmus, a grandiózusan dübörgő akkordkalapálás, az édes és kecses éneklés, az érzésteli, érzelmes, sőt szentimentális sóhajtozás, a szeszélyesen felcsattanó és csörömpölő kadenciázás, a gyorsuló száguldás-élmény, a szenvedélyes recitálás, a tompa magábaroskadás, mind-mind végletes alakjába kerülhetett bele ebbe a partitúrába – mert Liszt nagyon bízott a különleges dramaturgiai terv, a formamodell szervező erejében.”

Schumann-nak ajánlotta, aki hasonló művét Lisztnek ajánlotta korábban, a C-dúr fantáziát. Bülow mutatta be Berlin-ben 1855-ben, sikertelenül, de még 1880-ban is elutasították, majd Ferruccio Busoni próbálkozott a századfordulón, eredményetlenül. Bartók Béla Pesten ezzel a művel mutatkozik be, de később bevallotta hogy nem értette, majd írt róla egy tanulmányt. Több mint 50 év kellett mire kezdték felfogni a zenészek, hogy egy korszakalkotó zenéről van szó, később ez lett a legtöbbett rögzített 19. századi szonáta.


Faust-szimfónia

Három jellemkép, Goethe nyomán. I. Faust, II. Margin, III. Mefisztó - írta Liszt a partitúrára. A Faust téma nagyon foglalkoztatta, de valójában Goethe verzióját nem kedvelte, ez a szimfónia a kivétel. A kezdő hangok már mutatják, hogy ez a szimfónikus művek h-moll szonátája, az első 12 hang a kromatikus skála összes hangja, és a rengeteg tanulmány azt mutatja, hogy az egész mű folyamán Liszt tudatosan próbál túllépni a tonalitás határain.


Petrarca-szonettek

Zongora változatban ismeri mindeki ezeket a műveket, ám kezdetben dalok voltak. Liszt több dalt is írt, sajnos ritkán csendülnek fel, pedig sok különlegességet lehet találni ezekben.


Schubert átiratok

Schubert-et a halála utána fedezte fel Európa, dalait egyre többet adták elő és megnőtt az igény az átiratokra, ami egy virágzó üzlet volt akkoriban, Liszt sem maradt ki ebből, szépen keresett a kottaeladásokból. Egyik Schubert dalciklusért 500 forintot kapott a kiadótól, hogy ez ma mennyit ér átszámolni lehetetlen, de ami megdöbbentő, hogy ugyanezeket a dalokért egy emberöltővel azelőtt Schubert dalonként 1 azaz egy forintot kapott.

Liszt értett a zongorához, Schubert pedig a dalokhoz - ezért remekművek ezek az átiratok egytől-egyig, Horowitz Ständchen felvétele pedig kötelező.


Magyar rapszódiák

A 40-es években járt Liszt újra itthon, és lejegyzett rengetek dalt amit hallott, ezeket ki is adta Magyar Dallok címen, ezekből készültek később a rapszódiák, az utolsók 1885-ben! Egészen a századfordulóig úgy gondolták, hogy a magyar nép zenéje a csárdás, a városi műdalok és a cigányzene - így Liszt is, meg több más szerző, pl. Brahms is szívesen használta a divatos csárdást, magyar népdalként hírdetve. A hatodik egy különösen bravúros darab verbunkos nótákból és dalokból, Cziffra pedig utolérhetetlen „…csak a kezemet figyeljék…”.