Magyar színház

Erkel a 19. századi Magyar zene egy személyben. Mehetett volna külföldre, nagy sikere lett volna mint zongorista és/vagy mint karmester, de egész életben a Magyar zenei élet felvirágoztatásán, és a mi nemzeti operáinkon dolgozott.

1823-ban hallotta az ifjú Liszt Ferencet Pozsonyban, és később is ismerte és hallotta a legtöbb magyar és nemzetközi sztárt, de neki a kezdetektől fogva a Magyar Színház volt az álma. Elszánt, dacos ember volt aki kiállt az ügyért, és hősiesen állta a támadásokat amiket nem csak ellenségeitől, de néha barátaitól is kapott. Az igényes, jó zenét propagálta, és vitte színre, bár Wagner-t nem szerette, amikor színházában mégis bemutatták a Lohengrint tüntetően távol maradt. Német zenének, német művészetnek tartotta, és ő el akart szakadni ettől. Azonban nem tudott ő sem, rá is hatott a wagneri zene, a Dózsa Györgytől kezdve egyre jobban.

1810-ben született Gyulán egy zenész családba, már dédapja is zenész, kiskorában nagyapja tanítja zongorára és elméletre.  22-től Pozsonyban tanul, 28-tól pedig 6 éven át Kolozsváron élt, és koncertezett itthon mint zongorista és kísérő, több alapművet ő mutatott be a magyar közönségnek. Ezekben az időkben szerzi első barátait és rengeteg zenésszel ismerkedik meg, megismeri a magyar népiest műdalt, a verbunkost és eltökéli, hogy nemzeti operát ír. 1834-ben Pesten telepedik le, a Várszínházban karmester, majd két évig a német Városi Színház másodkarnagya, itt ivódott bele a színház működése, gyorsan tanult. 1838-ban megalakult a Magyar Színház, első karmester és hosszú keserves munkával a cenzúra ellen küzdve egyre több magyar és magyar nyelvű művet mutatnak be. 1840. augusztus 8-án mutatják be első fontos művét, a Bátori Máriát, ettől a naptól kezdve kapta meg a  „Nemzeti” nevet a színház. 4 évvel később jött a Hunyadi László ami már elsöprő siker. Érthetetlen hogy tudta a cenzúrán átvinni ezt a két operát, a „Meghalt a cselszövő, elmúlt a rút viszály” valóságos forradalmi dallá vált, mindenki ezt fütyörészte, énekelte Pesten. Ebben az évben nyerte el a himnusz pályázatot, azóta is az ő zenéje hazánk himnusza, 1938-ban Dohnányi átdolgozásában ismerjük ami, hát valljuk be, szomorkásra sikeredett, sohasem értettem, hogy miért nem lelkesítő, de néhány hónapja felújították, és mint kiderült Erkel eredeti partitúrája gyorsabb, verbunkosabb.

Elszántan küzdött a magyar zenéért. „a magyar dalmű megteremtője, a nemzeti színház főzeneigazgatója, az országos magyar királyi zeneakadémia igazgatója, Ferenc József rend lovagja, az összes hazai dalárdák főkarnagya stb.stb.”

Következő évtizedek a szorgos munka jegyében teltek. A Nemzeti Színház egyre nagyobb, társulata egyre jobb. A pesti zenei élet is fontos volt Erkelnek, az ország vezetőinél járt többször, több pénzt követelt a magyar kultúrára. Az Opera terve lebegett a szeme előtt, de erre még várnia kellett. Közben újabb politikát támadó fontos operákat írt, 61-ben a Bánk Bán, 67-ben a Dózsa György, 74-ben a Brankovics György. Fiai is beszálltak a munkába, Sándor fia a színházban segített be, ezért is természetesen több támadás érte az Erkel családot. 1875-ben Liszttel megalakították a Magyar Zeneakadémiát.

A nyertes pályamű szerzőjének Erkel Ferencz kiálltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásaiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívta… Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy ez nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik! Korabeli tudósítás a Honderűből.

Közben sikerült elérni végre, hogy elkezdjék építeni az Magyar Királyi Operaházat, 1884. szeptember 27-én volt a díszes megnyitó, Bánk bán, Hunyadi és Lohengrin előadásával, Erkel vezényelt. Örökös főzeneigazgató tisztet kapott. Gyula fiával még megírták 85-ben az Istvány királyt, de már idős volt a zeneszerző, posztjairól sorba le kellett mondania. 87-ben a Zeneakadémia vezetéséről mond le, majd 1 év múlva tanári állásáról is. Utolsó éveiben pihent, néha komponált, kitüntetések és különböző címek áradata nap mint nap, hatalmas tisztelet övezte. 1893-ban békességben elhunyt.