Tökéletesre csiszolt remekművek

Az improvizálásokból születtek az alapok, ezután jött a véres-verejtékes munka, Chopin néha egy akár egy néhány ütemes részen hetekig tudott dolgozni.

Minden barátja és tanítványa a munkamódszerén lepődött meg legjobban. Az estébe nyúló improvizálások a szalonok gyertyafénye mellett hihetetlenek lehettek, sajnos semmi konkrét információ nem maradt fent, senki se próbált meg lejegyezni egy Chopin improvizációt, persze ez badarság is lenne – lehetetlen megfogni a pillanat zenéjét. Ezek voltak a rögtönzések, nem az örökkévalóságnak, hanem az adott pillanatnak, és a jelenlévő hallgatóknak szólt. Ám ezekből lettek a kész művek, de mégis hogyan? Nos, Chopin nem véletlenül Bach-ot és Mozart-ot tartotta nagyra, ő is tökéletesen megírt műveket adott csak ki, kortársai zenéjét nem kedvelt, épp azért mert általában csapongó, egyensúly nélküli, félkész művek voltak, vagy túl dramatizált érzelmek.

Klasszikus értelemben vett arányokat – az egyensúlyt kereste, és ez rengeteg munka. Nem egy beszámoló van arról, hogy néha egy 2-3 perces zongoradarabon hetekig dolgozott, számtalanszor átírva, hangjegyről-hangjegyre. Kortársai nem is értették egyébként teljesen ezt a művészi hitvallást, még Liszt sem fogta fel a Szonátáinak a jelentőségét. Chopin olyan zenét írt ami mindenkinek tetszik, mégis művészileg a legmagasabb szintű alkotás, butaság lenne lebecsülni azért mert „csak” rövid muzsikákat komponált.

Szép koncerteket és szonátákat írt, ámde e dolgozataiban nem nehéz felismerni, hogy több bennük az akarat, mint az ihlet. Az ő ihlete parancsoló, fantasztikus, meggondolatlan volt, lépései szabadok, és úgy hisszük, erőszakot követett el géniuszán valahányszor alá akarta azt vetni a szabályoknak, osztályozásnak és a rendszerezés oly nemének, mely nem az övé volt, és igényeinek nem felelhetett meg – mert szelleme egyike volt azoknak, melyeknek varázsa leginkább akkor nyilvánul meg, midőn tévedni látszik. Liszt könyvéből egy jellemző idézet

Néhány kedvenc művét kiválogattam egy YouTube playlistre:

  1. Az a-moll mazurka Peter Jablonski előadásában, Op.17 No.4.
  2. Az első etűd, Evgeny Kissin zongorázik, Op.10 No.1
  3. Daniil Trifonov játssza a 8-adik prelűdöt, Op.28 No.8
  4. A.B.Michelangeli adja elő az Berceuse-t, Op.57.
  5. A híres c-moll noktürnt Mark Salman játssza, Op.48 No. 1.
  6. A negyedik ballada Krystian Zimmerman tolmácsolásában, Op.52.
  7. Stanislav Bunin két posthumous keringőt játszik
  8. A második zongoraverseny lassú tételét Arthur Rubenstein adja elő, Op.21.
  9. Martha Argerich legendás előadása a hősi polonézről, Op.57.
  10. ...és a második scherzoról is, Op.31.

Mazurkák

Chopin első kis darabjai már 8 évesen polonézek és később mazurkák, tizenévesen többször nyaralt vidéken és halott parasztzenét, sőt ő is zenélt velük, így a vérébe ivódott a żal, az a Kelet-Európai/Lengyel érzés amit nem lehet más nyelvekre lefordítani. Chopin mazurkáiban valójában nem csak mazurka táncok vannak, hanem több lengyel néptánc is megjelenik, már csak ezért is lehetetlen táncolni rá, ő nem is erre írta ezeket a remekműveket, amik végigkísérték az életét, utolsó műve is mazurka volt.


Etűdök

Chopin előtt az etűd ténylegesen gyakorlatot jelentett, nem zenét. Czerny és Clementi etűdjei nem arra készültek, hogy a hallgatóságnak örömet szerezzenek, de miért kéne, hogy így legyen? Chopin készen vitte Párizsba az Op.10 etűdöket, amiket később Lisztnek ajánlott. Divatot teremtett ezzel, és a virtuóz-zeneszerzők kedvelt stílusává vált az etűd.


Prelűdök

Sand és Chopin titokban akarták tartani fellobbant szerelmüket, ezért 1838-ban elutaztak Mallorca szigetére, ahol el akartak bújni a párizsi nyüzsgő élet elől. De a nyugalom és pihenés helyett hamar kiderült, hogy a mallorcai tél is hideg, esős, szeles. Egyik nagy vihar alkalmával Chopin csúnyán megfázott, és a helyiek féltek a tüdővésztől, ezért nemes egyszerűséggel elzavarták őket Palma-ból. Egy Valldemosa nevű kis falu melletti kolostorba találtak csak szállást, és Chopin ott fejezte be a 24 prelűdjét amiken már sok hónapja dolgozott, de hogy valójában mennyit is tudott ott dolgozni azon mai napig vitatkoznak a zenetudósok, mivel láza néha olyan magas volt, hogy többször csak egy hajszálon múlt az élete.


Berceuse

Csodálatos variáció csokor, amit nem ő nevezett altatónak hanem a kiadója, de tény, hogy akkor írta mikor Nohant-ban egy kisbaba vendégeskedett náluk, akivel sokat játszott Chopin.


Noktürnök

A noktürn szó szerint éji zene, már Mozart is írt ilyet zenekarra, aztán egy John Field nevű angol úriember, akkoriban Európa szerte híres zeneszerző volt az első aki ténylegesen „nocturne”-nak nevezte a szóló-zongorára írt egy tételes műveket. Még Varsóban hallotta egy koncerten Field-et Chopin, és el is kezdte saját noktürnjeit, mire Párizsba ért meg is volt az első néhány, és ez volt a belépője, a híres Op. 9. No. 2.-es, amit mindenki ismer. Field a feledésbe merült, Chopin darabjai azonban időtlenek, ez a c-moll pedig elmenne egy balladának is.


Balladák

1839-től 1846-ig minden nyarat Nohant-ba töltöttek együtt, bár Chopin-nek egy külön szobája volt az emeleten ahol folyton dolgozott. Itt születtek a szonáták, legszebb polonézek, és két ballada. A ballada formát ő találta ki, állítólag Adam Mickiewicz lengyel költő versei ihlették e négy művet, bár hogy pontosan melyiket melyik vers arról nem maradt fenn információ, de mint tudjuk Chopin nem is szerette megosztani a világgal, hogy pontosan mi és hogyan inspirálta műveit.

A ballada forma a szonáta formából és a variációból eredeztethető, csak egy tételes, és a negyediknél különösen kitűnik a sok ellenpont használata. Viharos coda-k, azaz lezárások is jellemzőek, ismét főleg a negyediknél ami híresen nehéz.


Keringők

Chopin csak olyan művet engedett kiadni ami az ő mércéje szerint tökéletes volt, és valóban, az életében megjelent, opus számmal jelölt műveket mind-mind azóta játsszák mióta kiadta Frédéric. Halálos ágyán az egyik kérése az volt, hogy a kiadatlan műveit égessék el, nagy szerencsénkre ez nem így lett, Fontana a titkára kiadta egytől-egyig mindegyiket, még opus számmal ellátva. És itt jön az érdekes rész, még 100 évvel a halála után is fedeztek fel Chopin-hez köthető művet, ezeknek már csak opus posthumous jelzést adták, és több darabot gyanúsnak ítélnek a hozzáértők. Ezeket az Op. Posth. kis mazurkákat, keringőket, noktürnöket nem is szokták játszani a koncerttermekben, csak elvétve, persze ez érthető mert több tényleg valami félkész kis zenécskének tűnik, Chopin-hez mérten persze. Bunin előadása példázza azt amikor maga az előadás jobb mint a mű.


Zenekari művek

Elkötelezte magát a zongora, és a rövid formák iránt, ez bátor tett volt, mert még a 19. század elején élt és alkotott Beethoven, mindenki szimfóniákat, nagy szonátákat, és operát várt. Chopin azonban nem remekelt zenekarra írásban, néhány má azért készült még Varsóban, a zongora versenyei is ilyenek, ahol a zenekar csak kísérő valójában. A siker azonban pont ezért jött, Frédéric újfajta játékmódja ámulataba ejtette a közönséget, Bécsben majd Párizsban is.

Chopin hogy zongorázott vajon? Nos, arról csak sejtéseink lehetnek, jellemző, hogy szinte kivétel nélkül ha fellépett valahol akkor a kritikákba meg se próbálták leírni játékstílusát, billentési technikáját, vagy a kicsalogatott hangokat, színeket, textúrákat. Egytől egyig csak metaforákban tudtak nyilatkozni a hallottakról, néha angyalokhoz, néha valami más túlvilági dologhoz hasonlították a jelenséget. Másik jó példa a különlegességére amikor Londonban járt inkognitóban Camille Pleyel-el, egy estélyen többen játszottak az ott lévő zongorán, és Pleyel nem állta meg hogy dicsekedhessen a barátjával „Mr. Fritz”-el hisz ő is tud valamelyeset játszani. Chopin odaült a zongorához, és néhány perc csodálkozás után valaki felszólalt „Mr. Fritz? Így csak Chopin játszhat!”.

Polonézek

Liszt gyakran tanította a század végén számtalan növendékének Chopin darabjait, és az elbeszélések szerint régi barátja darabjainál volt a legszigorúbb a tanulókkal, ha nem voltak ott a megfelelő érzelmek akkor könyörtelen volt a mester. Ennél a polonéznél van egy igen nehéz, oktávfutamos rész amit egy anekdota szerint egy fiatal zongorista rettentő sebességgel játszott el Lisztnek, mire egyből leállította a virtuózt, és leszidta, mondván, hogy nem érdekli a sebesség, ő a lengyel lovasság vágtáját akarja hallani.


Scherzo-k

Állítólag Frédéric egy rendkívül vicces ember volt a fiatal korában, de még a korai párizsi években is. Mesterien figurázott ki másokat, például zongorista társai manírjait könnyfakasztóan tudta utánozni a zongoránál, a szalonokban a hasukat fogták akik látták. Nem így a zenében. Chopin műveiben hiába keressük a humort, de a jó kedv is ritka. Egyedüli ismert, és általa kiadott darab a “perc” keringő (Op. 64/1.) ami jókedvet sugároz, állítólag a nohanti birtokon egy kiskutya pörgött-forgott, el akarta kapni a saját farkát és ezen jót nevettek George Sand-dal, és meg is ihlette a mestert.

A Scherzo mint zenei forma már a 16. századtól kezdve használták, bár még ritkán. Az olasz tréfa szóból vették a nevet, és ez a zenében úgy nyilvánul meg, hogy a megszokott dolgok helyét átveszik a gyors hangulat váltások, váratlan fordulatok. Beethoven alkalmazta szonátáiban a szokásos utolsó tétel, menüett helyett gyakran, önálló formaként később honosult meg, az egyik legismertebb Scherzo Chopin Op. 31.-es b-moll műve.

Ahogy előbb írtam, Chopin a zenében nem ismerte a tréfát, a hangulat váltásokat, hirtelen dinamikai, ritmikai fordulatokat alkalmazta ő is, de ebben a műben semmi jó kedvet nem találunk. Minden mást a sikerhez azonban igen. Hálás előadási darab, dráma, szerelem, küzdés, és még sok minden más. Már a kezdés is egy szinte szánalmas kérdéssel kezdődik, amire egy hirtelen otromba választ kapunk. És ott a csönd! A teljes csönd, amikor nincs hang, mintha bele néznénk hirtelen a nagy sötét semmibe. Persze ez csak akkor működik ha jól fel van vezetve a szerző és az előadó részéről is.