A lengyel bárd

El kellett hagyni a hazáját és családját, hogy élhessen, de Párizsban hamar megtalálta a számítását.

Chopin az igazi ellentmondásos romantikus figura, aki egyáltalán nem kedvelte korának zenéjét és művészetét, hanem az ősökhöz nyúlt vissza, és közben olyan remekműveket alkotott amiket egyből megszeretett a közönség, és töretlen népszerűségnek örvend a mai napig. Életében sok a homályos folt, amiről nem tudunk vagy csak félinformációk állnak rendelkezésre, így természetesen hozzá is több legendát kapcsoltak az évek során.

A varsói Mozart

1810-ben Varsó mellett egy kis faluban ahol apja és anyja egy uradalomban dolgozott. Anyja amatőr szinten zongorázott és énekelt, apja pedig jó hegedűs volt. Néhány évesen már zongorán pötyögtetett, aztán mikor már szülei nem tudták tovább tanítani fogadtak egy Zywny nevű zongoratanárt mellé aki megismertette vele Bach Wohltemperierte Klavier-jét, illetve Mozart-ot, érdekes hogy Chopin aztán egész életében csak ennek a két zeneszerzőnek a hangszeres műveit tisztelte. 7 évesen megírja első polonézeit, 8 évesen pedig már színpadon van, később bekerül a varsói zeneiskolába ahol Elsner nevű zeneszerzés tanára hamar felismerte a zsenit benne, ugyanakkor tudta, hogy Chopin csak zongorán fog remekműveket alkotni és ezért nem kötelezte nagy zenekari művek alkotására mint a többi növendékét.

1829-ben első bécsi útján hatalmas siker, újszerű zongora játékmódját mindenki megcsodálta és a kritikák kiemelték a halk, de érzelmekkel és ötletekkel teli puha billentés módját ami új, éneklő hangot hozott ki a hangszerből, ekkor ugyanis még minden zongorista a klasszikus módon játszott: csak „kézből”, karjukat nem mozgatták, hüvelykujjukat nem tették fekete billentyűkre, ujjaikat egyenlőknek tekintették, pedált vagy lenyomták teljesen vagy nem. Chopin pont az ellenkezőjét tette, ösztönösen kihasználta a hangszer olyan tulajdonságait amiről nem is tudtak előtte. 1830-ban jött a második bécsi út, de ez már kényszerből, kitört a felkelés az orosz elnyomás ellen Varsóban, és szülei a gyenge fiút inkább elküldték, mert a harctéren csak elesett volna. Bécsben nem sokáig bírja, néha kap szomorú híreket otthonról, tovább utazik nyugat felé, és Párizsban telepedik le. Felkeresi az akkoriban nagyon híres Kalkbrenner nevű zeneszerzőt és zongoristát, aki még az előbb említett klasszikus módon játszott és komponált nem túl maradandó darabokat, valamiért Chopin nagyon tisztelte az idősebb muzsikust, aki azt mondta neki, hogy ha 3 évig tanul nála akkor sikeres lesz, szerencsére otthonról lebeszélték gyorsan.

Delacroix lefestette George Sand-dal, szakításuk után a festményt ketté tépték, és külön tekinthető ma meg. Az egyetlen fotó róla halála évéből. Utolsó éveiben felemésztette a betegsége, és gyorsan öregedett.

Párizs

Az 1830 és 40 közötti 10 év a párizsi szalonok és koncerttermek aranykora volt, minden napra jutott egy koncert néhány nagy muzsikussal. Chopin ebbe csöppent bele, 1832. február 26-on volt a neves nap a Salle Pleyel-ben amikor debütált egy 6 (!) zongorás esten. Koncerteket egyébként ki nem állhatta, csak végszükség esetén vagy jótékonysági célból lépett a színpadra, az ő tere a szalon volt, barátok és arisztokrácia körében, ahol teljes egészében kijött ez a finom, halk különleges játékmódja. Ezekben az években Chopin tanított, sokat, és drágán, rengeteget keresett de azt el is költötte, szeretett jól öltözni, szép lakást fenntartani, és kocsival utazni mindenhova. 1837-ban mutatja be neki Liszt a hírhedt írónőt, George Sand-ot, akitől szinte undorodik először Chopin, de Sand mindent elért amit akart – Chopin szerelmét is. Egy évre rá jött a híres mallorcai utazás, ahol a hegytetőn egy kolostorban laktak, de a csapadékos téli időjárásban az amúgy is beteges és gyenge Frédéric majdnem meghalt, néha olyan magas volt a láza hogy hallucinált. Egyébiránt itt fejezett be olyan műveket mint a prelűdök, második scherzo, és néhány noktürn – mindezeket egy szinte használhatatlan Pleyel pianínón.

1840 és 47 között a „szezonban” Párizsban tartózkodott mindig Sand közelében, reggel és délután tanított, este szalonokba járt. A nyarakat Sand nyaralójában, Nohant-ban töltötték, ahol legelmélyültebb és nagyszerűbb darabjait írta, szonáták, balladák, fantáziák. Sand mindent megtett a kényelméért, sohasem házasodtak össze, és Sand elmondása szerint ezekben az években már inkább csak gyermeke volt mint szeretője Chopin. A gyermekkora óta lappangó tüdőbaj egyre többet jött elé, ha megfázott hetekig feküdt az ágyban, végül Sand-dal összevesztek, és 47 után nem is találkoztak. Az 1848-as párizsi forradalom hatására növendékei, az arisztokraták lányai vidékre költöztek, így elfogadta egy angol diákja meghívását, ellátogatott Londonba és Skóciába amit nem igazán élvezett, ekkor már olyan gyenge hogy a lépcsőn csak inasa tudja felvinni. Londonban adta utolsó koncertjét, egy jótékonysági esten. Visszatért betegen Párizsba, de már ebből nem épült fel, 1849 őszén távozott.

George Sand központi szerepet töltött el Chopin életében, nem volt egy feltünően szép nő, de elérte amit akart. Idősebb kori fotó George-ról, Európa egyik legnagyobb hatású asszonya volt a 19. században.

A Chopin műveket tartjuk „A” romantikus zenének, azonban ő pont hogy nem kedvelte a korát. Barátja volt Liszt, Schumann, Mendelssohn, több író, a híres festő Delacroix, de ő nyíltan megmondta, hogy a művészetük nem tetszik neki. Míg Lisztnél a forma a háttérbe szorult, addig Chopin-nél majdnem olyan fontos mint a klasszikusoknál. A komponálás mindig improvizációval kezdődött, meg is volt hamar az alapötlet, ezután következtek a kínkeserves hetek, néha hónapok míg akár egy rövid 4 perces noktürn elkészült. Zenéiben olyan könnyen és kötetlenül vált hangnemet mint még előtte soha senki, Schubert dalaiban csinált hasonlókat, de nem olyan könnyedén mint Chopin, ezért folyton változik a hangulat, lépésről lépésre, sohasem unalmas, mindig történik valami. A lengyel nép zenéiből hozta ritmusait és melódiáit, tulajdonképpen ő volt az első nemzeti zeneszerző.