Budapest zenei élete a 30-as években Tóth Aladár zenekritikái alapján

Budapest zenei élete meglepően színes és érdekes volt az 1930-as években, Tóth Aladár kritikái csodálatosan lefestik ezt a mozgalmas időszakot. 1934 és 39 között készült cikkeiből megjelent egy válogatás könyv néhány évtizede, így fontos megjegyezni, hogy nem reprezentatívok ezek az adatok, és nem is tudományos igényességgel készültek, de ahogy a könyv utószavában írja a szerkesztő, Bónis Ferenc: „..a XX. századi magyar zene, a XX. századi magyarországi zeneélet bizonyos szakaszának történelemkönyve.”


Korszakok és zeneszerzők

Beethoven. Egy szóval így lehet összefoglalni a pesti előadásokat ebben az évtizedben. 1939 márciusában történt egy jellemző eset. Willem Mengelberg vezényletével meg volt hirdetve Mahler 1. szimfóniája és egy Kodály kórus, a kevés próba miatt többször változtattak a műsoron, és végül természetesen Beethoven szerepelt – biztos ami biztos.

A szimfóniák több mint fele valamelyik A kilenc közül volt, gyakorlatilag mindegyiket hallhatta a közönség ezekben a években, sőt 1938-ban Erich Kleiber egy egész Beethoven ciklust vezényelt végig. Az összes szimfóniát nyitányokkal kiegészítve előadták – közben pedig néhány hét különbséggel Mengelberg is vezényelte a Városi színházban a Kilencediket. Mozart és Haydn sajnos a háttérbe szorult ezekben az években, a romantikusok közül pedig egyedül Brahms művei voltak számottevően jelen. Az egytételes vagy szvit szerű zenekari műveknél, illetve nyitányoknál már sokkal színesebb a kép, főleg a 20. századi művekben.

A zongora- és hegedűversenyekben Beethoven és Bach, illetve Vivaldi és Schumann a kiemelkedő szerzők. A zongora estek két kötelező szerzője természetesen Beethoven és Chopin, hegedű szóló műveknél viszont Bach szonátái szerepelnek nagy számban. Kedvelt összeállítás volt a vonósnégyes és a hegedű-zongora szonáta, Beethoven mellett itt labdába rúgott Mozart, Brahms, Debussy és természetesen Bartók, Kodály és Dohnányi. Schubert dal-estek nem voltak ritkák, de ahogy várható volt, a kóruséneklés vált nagy divattá hála Kodály munkásságának, de Bach és Bartók is gyakran szerepelt.


Germán-galaxis

Kiütéssel nyertek a németek, a 3 nagy B. és Mozart. Ezen csak Chopin szépít kicsit, és az, hogy a 20-as években Bartóknak és Kodálynak egyre nagyobb sikerei voltak külföldön, ezért itthon is elkezdték játszani őket.

A legtöbbet játszott szimfóniák Beethoven „nagy” szimfóniái, az Eroica, a Pastorale és a Kilencedik. Zongoraversenyek között egyértelműen a G-dúr, 4. Beethoven concerto az első. Zongora szonáták közül a 3 „sláger” természetesen a Pathétique, Mondschein és az Appassionata. Rövidebb zongora darabokban Chopin miniatűrök mögött többször feltűnnek Bach prelűdök és fúgák, illetve Debussy rövid zongoradarabjai.

Hegedű-szólóban Bach szonáták a sokat játszott művek, és természetesen Paganini ráadások. A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes mellett sok hegedű-zongora és cselló-zongora előadás szerepel a kritikák között, felcsendül néha egy-egy Mozart és Debussy, illetve magyar szerzők kamaramuzsikája, de itt is döntő többségen Beethoven késői kamaraművei – és a Kreutzer – a legjátszottabbak.


Színes választék

A stílusok között meglepően szép az egyensúly, egyedül a dal-est kevesebb az 1930-as pesti zeneéletben, de kárpótolnak ezért az újonnan született kórusok.

Az első tíz zeneszerzőt külön kiemeltem, munkásságuk eloszlását jól mutatja ez a grafikon, Mozart és Schubert a meglepő talán csak. Mozart zenekari műveinek jelentőségéhez képest keveset szerepelt itthon, Schubert pedig szinte csak dalaival, pedig rengeteg fontos kamaraművet és szimfóniát írt.

A 10-es listáról hiányzik azonban pár nagy név, akik ma ott vannak, Haydnra és főleg Lisztre gondolok itt elsősorban, pedig 1936-ban még Liszt-év is volt. Erről Tóth Aladár évekkel később írt is egy külön tanulmányt „Liszt Ferenc a magyar zene útján” címmel, ugyanis ezekben az években külföldön német szerzőnek tartották Lisztet, itthon pedig csak a rapszódiákkal és a Hungária szimfonikus költeménnyel védekeztek.

Helyszínek

43%

Zeneakadémia

A mai Liszt Ferenc téren álló épület 1907-ben lett kész és 1925-ben vette fel a Liszt Ferenc Zeneakadémia nevet az intézmény. A híres nagyterem Európa egyik legpatinásabb koncertterme, felújított állapotában szebb mint valaha, és hála a megújult koncertszervezésnek újra olyan zenei élet zajlik benne mint az 1930-as években.
33%

Pesti Vigadó

1865-ban készült el a Pesti Vigadóként ismert épület, amit egészen a II. világháborúig használtak, amikor is súlyosan megsérült. Itt született meg a mai Budapest 1873-ban, Magyarország új fővárosa. Liszt Ferenc számtalanszor fellépett és látogatott ide, és szintén a közelmúltban újították fel az épületet. Ma ismét a budapesti zenei élet egyik központja.
24%

Városi színház

Az épület számtalanszor gazdát és nevet cserélt, ma a Magyar Állami Operaház része, és Erkel Színház néven ismerjük, de a 20. század elején Népopera, később Városi Színház volt a neve, és a legnagyobb befogadóképességű terem volt Budapesten.

Ez már történelem

Ez az öt év elképesztő lehetett, a legnagyobb zeneszerzők, karmesterek, zongoristák, hegedűművészek, csellósok és énekesek adták egymásnak a kilincset a pesti koncerttermek öltözőiben.


1934

Az év elején többek között Backhaus, Bartók, Dohnányi, Szigeti, a kis Cziffra Gyuri, Waldbauer-Kerpely kvartett és Molinari léptek fel, de az igazán emlékezetes események év végén jöttek csak.

Az október egy ünnep volt a pesti zenehallgatónak ebben az évben. Basilides Mária 18-án historikus magyar énekeket mutatott be nagy sikerrel a Zeneakadémián, Tinódi, Bornemissza és mások munkáit. Szabolcsi Bence, nagy zenetudósunk friss kutatásai alapján készült műsor igen érdekes lehetett, és természetesen a végén néhány olasz ária és német dal is felcsendült.

Egy hét se telt el: „A műsoron: minden idők egyik legnagyobb zenei alkotása, a Kilencedik szimfónia, és a magyar szellem egyik legnagyobb alkotása, a Psalmus Hungaricus.” A Wiener Philharmonisches Orchester látogatott el hozzánk, ami akkoriban nagy szó volt, általában csak karmester jött, és a helyi zenekarokkal adták elő a programot. A zenekart Arturo Toscanini vezette, példátlan siker.

A hónapot Josef Hofmann zongoraestje zárta le, „Művészünknek jóformán semmi köze sincs Bach szelleméhez. De annál több a köze a zongorához. Mikor Mendelssohn kis e-moll scherzóját kezdte játszani: mintha kicserélték volna. Csupa szín, könnyedség, csillogás, csupa finom ötlet.” Chopin előadásait különösen dicséri Tóth az „amerikai technikai milliárdosnak”, de összességében a kritikus szerint nem volt bombasiker a koncert, hisz szerinte nem elég a technika, a nagy költői lélek és egyéniség többet ér.

Novemberben Alfred Cortot látogatott el hozzánk, Chopin és Debussy darabokkal kápráztatta el a magyar közönséget. „A végső – minden komplikáltságon túli – természetességhez, diadalmas egyszerűséghez talán nem jut el, de meggyőző erőt és súlyt ad minden hangnak, a legszemélyesebben odavetett futamnak, a legkönnyebben odalehelt fioratúrának is.”

Néhány nap múlva pedig az évben másodszor Wilhelm Backhaus lépett fel a Zeneakadémián, év elején is Beethoven, november végén is, Appassionata, Hammerklavier és az utolsó nagy c-moll szonáta.


1935

Az év Bartók táncjátékának felújításával kezdődött, a Fából faragott királyfi ezúttal nagy siker, és Kodály Székelyfonója is szerepelt az esten, vezényel a fiatal feltörekvő magyar tehetség: Ferencsik János.

Februárban az amerikai Marian Andersonról beszélt mindenki: „... [a közönség] a fekete bőrű sztár első estjének kirobbanó sikere mögött valami új »néger« szenzációt sejtett. Ehelyett azonban egyetemesen emberit kapott: igazi előadózseni művészetében gyönyörködhetett”. Schubert, Donizetti és Gluck dalok és áriák voltak a műsoron.

Március emlékezetes eseménye Szigeti hegedűestje, Bach és Brahms a műsor két fő száma. Egy hétre rá Kodály bemutatók, a fiatal zeneszerzőt többször visszatapsolták a színpadra, és nagy bankettet szerveztek az előadás után a tiszteletére. A hónap végén pedig Huberman hegedű koncertje, Hindemith szonátával, Lalo Spanyol szimfóniájával és Bach híres Chaconne tétele zárta az estet. Ám a hónap még nem ért véget, ugyanis egy napra rá a Waldbauer-Kerpely kvartett 25 éves jubileumát ünnepelte. Különleges előadásra került sor a Zeneakadémia nagytermében, Bartók és Kodály kamaraművek szerepeltek, sőt Bartók zongorán kísérte a csellista Kerpely Jenőt, Kodály gordonka szonátáját adták elő. Tomboló tapsfergeteg. És akár hiszik akár nem, még mindig volt pár nap márciusból. Bartók újra a színpadon, ezúttal Emanuel Feuermann-t kísérte: Kodály, Debussy és természetesen Beethoven cselló szonátákat adtak elő. „A közönség a terem lámpáinak kialudtáig tomboló lelkesedéssel ünnepelte Bartókot és Feuermannt”. Micsoda hónap!

Az idény hátra lévő részében Bruno Walter vezényelt Händelt, Mozartot és Mahler I. szimfóniáját. Failoni Beethoven, Mozart és Wagner művekkel mutatkozott be, Erich Kleiber pedig Beethoven Fidelio-ját vezette.

Az év végén Cortot újra itt járt, vezényelt ezúttal Liszt Faust-szimfóniát, és a zongoránál ült az Esz-dúr verseny előadásánál. De az igazi nagy esemény Pablo Casalshoz fűződik, Haydn és Schumann versenyművet adott elő, végül Bach Esz-dúr cselló szonátáját. Három napra rá Toscanini vezényli az Eroicát, és még ugyan azon a héten ismét Cortot lépett fel, ezúttal Chopin etűdökkel és prelűdökkel.


1936

Dohnányi és Bartók kétzongorás estje hatalmas siker tavasszal, Bach, Mozart, Brahms és Liszt a műsoron. Őket követte Huberman a Kreutzer-szonátával és Bachal, illetve Földes Andor és Ferencsik János Beethoven zongoraversenyeivel. De itt járt nálunk Walter Gieseking is, Edwin Fischer és Bartók Béla pedig együtt adták elő Bach c-moll kétzongorás versenyét.

A nyár végén újra megteltek a koncerttermek. Kodály Budavári Te Deum ősbemutatója a legnagyobb esemény kétségtelenül, de Liszt év is volt, így több díszhangversenyt szerveztek a nagy mester emlékére, Tóth természetesen kevesli ezeket. Bartók operáját, a Kékszakállú herceg várát is felújították, ezúttal jött a siker természetesen, nem úgy mint 18 évvel ezelőtt, néhány nappal később pedig a Cantata Profana-t is hallhatta először a magyar közönség, Londonban már több mint két éve nagy sikerrel játszották a kórusművet.

Az év végén Willem Mengelberg mutatkozott be itthon, Tóth egy több oldalas írásában az egekig magasztalja, és javasolja, hogy szerződtessük le. Brahms I. szimfóniája hatalmas siker.

Újra Casals, Beethoven és Bach művekkel: „mai Bach interpretációi olyan műremekek voltak, melyek ha el is szálltak az időben, de örökre maradandó nyomot hagynak az életben, mert az igazán nagy érték nem veszhetik el: tovább virágzik titokzatosan az emberszívekben”.


1937

Az év egy emlékezetes Schubert esttel kezdődött, Basilides Mária ebben az évtizedben minden héten szerepelt vagy operában, vagy a koncertteremben. Február 11-én Bronisław Huberman lépett fel a Vigadóban, Bach g-moll szonátáját és Brahms G-dúr szonátáját adta elő igen nagy sikerrel, szűnni nem akaró fél órás tapsot kapott a végén. Február 13-án pedig ugyanott a másik világhírű, bár egészen más művészi felfogású hegedűművész jött el hozzánk, Fritz Kreisler, és történetesen ugyanazt a g-moll Bach művet játszotta a közönségnek, Tóth fanyarul megjegyzi, hogy bár Kreisler, a „dollárkirály” ellenállhatatlan andalító érzelgős dallamokban és Paganini bravúrokban, de Bach interpretálása „legfeljebb jóakaratú mosolyra késztetheti a zeneértőt”.

Május elején a Városi Színházban Edwin Fischer, Bartók Béla és Dohnányi Ernő! Bach háromzongorás versenyműveit adták elő, de a kritikus nem elégedett, három egyéniség, három előadás mód ami nem működött Tóth szerint. A műsor második felében viszont a grandiózus Diabeli-variációkat játszotta Fischer Beethoventől, idézem: „a szezonnak egyik legnagyobb jelentőségi zenei hőstette volt”. A nyáron egy különleges esemény fültanúi lehettek a budapestiek, a Júniusi hetek keretében egy óriási kóruskoncertet tartottak a Margitszigeten, Kodály, Bartók és más magyar szerzők legszebb műveit énekelte 2000 azaz kettő-ezer énekes. Külön dicséret illeti Bárdos Lajost, Vásárhelyi Zoltánt és Kerényi Györgyöt többet között, akik lelkesen építették zenekultúránkat.

Júliusban egy szomorú incidens történt az Állatkertben. Egy Beethoven hangversenyt hirdettek, ahol mellesleg a Drezdai dalosok is felléptek, a magyar közönséget köszöntötték német kedélyes dalokkal, de a közönség ezt lassan megunta és először tapsolni kezdtek, majd pisszegni. Ezután a beszédes című Hitler-Jugend magazinban megjelent egy hosszú cikk az eseményről, melyben hamis információkkal és ferdítésekkel leírják, hogy a magyarok elnyomják a német kultúrát. Tóth ezzel zárja le cikkét a szomorú eseményről: „...mi, magyar zenekedvelők szeretjük ugyan a Liedertafel kedélyes dalárait, de azért Beethoven-t nem hagyjuk!”.

Ősszel Toscanini vezényelte a Pastorale szimfóniát, mely est nem csak a zene miatt volt emlékezetes. Ezen az éjjel tartottak egy légvédelmi gyakorlatot a város felett, így a koncertet rövidre kellett fogni. Andrés Segovia, a híres spanyol gitárművész november végén lépett fel a Zeneakadémián hatalmas sikerrel, bár a kritikus fanyalog némely műsorszámon, de „a gitárhangszer dilettáns művelői” több ráadást követeltek az előadás végén.

„Királyi zongoraest!” – kezdi a Tóth Aladár a 75 éves Emil Sauer estjéről szóló cikkét. A Liszt növendék Sauer igazi romantikus, a műsora is tükrözte ezt, az Appassionata mellett Schumann, Chopin és természetesen Liszt a műsoron. Több mint 2 órán át játszott: „Futamainak, trilláinak fénye, pianisztikus ragyogása: egyedülálló. Mert az ő száguldó ujjain a szépség nyargal, mert az ő bravúrjában a hangszer nem aljasul géppé, hanem hangszer mivoltában megdicsőül!”.

Decemberben Fritz Busch vezényelte Brahms szimfóniáját és Sosztakovics zongoraversenyét, Shura Cherkasssky szólójával, illetve Bartók újra egy csellóst kísért, ezúttal Gregor Piatigorskyt. Karácsony előtt még Wilhelm Furtwängler egy monumentális Beethoven, Brahms, Wagner és Strauss műsort tartott.


1938

„Fiatal karmestertehetség bemutatkozása” – kezdi az évet Tóth Aladár, Solti György vezényel először, Bachot, Mozartot, Rossinit és Debussyt. Toscanini korrepetitora volt Salzburgban Solti, aki ezzel a fellépésével „átütő erejű sikert aratott”.

Talán nyomdahiba, vagy más az oka, de ugyanezen a napon még két cikk szerepel. Dohnányi és Jacques Thibaud hegedűművész kamaraestje (Brahms, Mozart és a kihagyhatatlan Beethovennel), és Erich Kleiber kezdte el nagyszabású Beethoven-ciklusát a Vigadóban: I. szimfónia, B-dúr zongoraverseny, és a III. „Eroica” szimfónia.

Februárban kiemelkedő esemény volt a Budapesti Női Kamarazenekar estje, ahol Mozart szimfóniát és egy zongoraversenyt játszottak Bartók Béla szólójával. A második részben Schubert, Weiner Leó és Bartók művek csendültek fel.

Az év legnagyobb eseménye azonban mindenképp február 23-án a Bartók premier volt. 1937 januárjában a bázeli zenekar mutatta be a világnak nagy sikerrel e művet, hozzánk csak 1 évvel később ért valamiért ide, a híres Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára zenekari csodáról van szó, a 20. század egyik legfontosabb komolyzenei alkotása. „Soha, egyetlen remekművében sem fejezte ki tökéletesebben Bartók az ő fejedelmi művészi hitvallását, soha egyetlen Bartók-műben sem ragadott meg bennünket mélyebben ennek a hitvallásának a grandiózus igazsága.” – Tóth Aladár hosszú dicsérő kritikát közöl. A műsoron Brahms első szimfóniája és Liszt Mazeppája is szerepel, vezényel Dohnányi Ernő.


1939

A január ismét ünnep a zenerajongó közönségnek. Basilides Mária Schubert-esttel kezd, a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes Beethoven Opus 132-t játssza, Dohnányi egész estés Beethoven maratont tart, Ungár Imre pedig Bach, Beethoven és Kodály műveket zongorázik. És végül Willem Mengelberg Berliozt, Franckot, Kodály Háry-szvitjét és természetesen Beethoven Eroicáját vezényli.

Még télen fellép újra Huberman és Sauer, de az igazán érdekes előadás – bár talán nem a zene miatt – az a márciusi Mengelberg koncert volt. Mahlert és Kodályt hirdettek meg először, de a kevés próba miatt a karmester változtatott, először Bachra, végül azt sem tudta kielégítően játszani a filharmonikus zenekarunk, így a végső program Csajkovszkij Pathétique szimfóniája és természetesen előtte egy Beethoven nyitány.

Márciusban Ignaz Friedman egy óriási, négy estés Chopin ciklust tart. A kritika mai szemmel olvasva érdekes, egyrészt egekig magasztalja a költőt, a fantasztikus képzelettel ellátott romantikust aki magasan fölötte áll a modern „technika milliárdosoknak” (pl. Horowitzot említi, akit ma csak „az utolsó romantikusnak” hívnak). Másrészt megrója azért amiért nem ragaszkodik a kottában leírt utasításokhoz, sőt néha hozzákomponálja Chopin darabjaihoz a saját ötleteit. Ez ma ellentmondás persze – de majd 80 év telt el azóta, más kor volt. Vajon ma hogy fogadnák, ha valaki hozzáköltene Chopinhez?

Egy hétre rá Bartók, és ifjú felesége, Pásztory Ditta lépnek fel egy közös esten. Bartók új művéből, a Mikrokozmoszból négykezes műveket játszanak, ezen kívül Mozartot, Debussyt és Stravinsky kétzongorás Concertinoját mutatják be a magyar közönségnek ketten. Tóth Aladár a korabeli külföldi zeneszerzők munkáit rendre elutasítja, legyen az Stravinsky, Reger, vagy valamelyik ifjú Orosz titán – „első hallásra talán nem volna szabad ennyire szigorú ítéletet mondanunk ilyen nehezen áttekinthető műről. De Bartók Mikrokozmoszának szomszédságában szinte fellebbezhetetlenül tűnik ki a Sztravinskzij-zene sekélyessége.” Ma ezt olvasva csodálkozhatunk csak, de az utószóban írja Bónis Ferenc az igazságot: „Az állandó harci készenlét, az új magyar zene elismertetéséért vívott szakadatlan küzdelem – melyben több oldalról támadtak új meg új ellenfelei – alakította ki Tóth Aladár szent egyoldalúságát. Ma már tisztán látjuk: ez az egyoldalúság – történelmi szükségszerűség volt.”

Sajnos az események kezdenek fogyatkozni, érthető okokból. Áprilisban még volt egy emlékezetes Máté-passió előadás, egy Kilencedik előadás májusban, Basilides dal és koncertária estje, az utolsó közölt kritika pedig egy október végi Bartók-Kodály szonátaest a Zeneakadémiáról. Beethoven hegedűszonáták és Kodály új kórusműve, a Semmit ne bánkódjál... került bemutatásra.

A Pesti Naplót betiltották 1939 októberének végén, így a napi kritikák is megszűntek.


Opera

Az Operaház és a Városi Színház opera előadásairól kevesebb kritikát írt Tóth, de azért az év legfontosabb eseményeit megtalálhatjuk az írásai közt. 1934-ben Richard Strauss József Legendáját állították színpadra, Goldmark Sába Királynője volt még emlékezetes, illetve Lehár Guidettája. Gounod Faustját is újra színre vitték, és a két romantikus óriás is kihagyhatatlan, Verditől Aida és Falstaff volt az újdonság, Wagnertől pedig az Istenek alkonya és a Walkür.

1935-ben Bartók Fából faragott királyfija aratott nagy sikert, Hubay Milói vénusza és Az infánsnő születésnapja említendő még meg, viszont Kodály Galántai és Marosszéki táncaira készült balett előadás nem sikerült. Bellini évforduló volt ez évben, illetve Respighi új operája, a Láng is színre került Puccini Turandotjával együtt. Wagner ismét kihagyhatatlan: A mesterdalnok és A bolygó hollandi, de ebben az évben voltak felejthetetlen Fidelio előadások is.

1936-ban Debussy balettel kezdődött az év, Monteverdi Orfeóját pedig Respighi felújításában vitték színre. Bartók Kékszakállúja volt az év opera eseménye, nagy siker. Muszorgszkij Hovancsinája említendő még meg.

1937-ben Gróf Esterházy Ferenc vígoperája keltett nagy feltűnést, Verditől a Simone Boccanegra, Beethoventől a Fidelio, Glucktól az Iphigena Auliszban, Monteverditől az Orfeó egy új feldolgozásban és Mozarttól a Figaro házassága voltak fontos bemutatók.

1938 és 39 kevesebb színházi írást tartalmaz, Soltinak a Figaro vezénylése emlékezetes, A mesterdalnokok, Verditől az Othelló és a Falstaff, Mozarttól pedig a Don Giovanni fontos esemény a háború előtt.

Előadók

Arturo Toscanini Karmester
Dohnányi Ernő Zongoraművész, Karmester & Zeneszerző
Felix Weingartner Karmester
Bernardino Molinari Karmester
Sergio Failoni Karmester
Bruno Walter Karmester
Wilhelm Furtwängler Karmester
Ernst Levy Karmester
Erich Kleiber Karmester
Ferencsik János Karmester
Willem Mengelberg Karmester
Fritz Busch Karmester
Solti György Karmester
Kodály Zoltán Karmester & zeneszerző
Bartók Béla Zongoraművész & zeneszerző
Fischer Annie Zongoraművész
Kentner Lajos Zongoraművész
Alfred Cortot Zongoraművész & karmester
Engel Iván Zongoraművész
Wilhelm Backhaus Zongoraművész
Josef Hofmann Zongoraművész
Keéri-Szántó Imre Zongoraművész
Földes Andor Zongoraművész
Nyíregyházi Ervin Zongoraművész
Ungár Imre Zongoraművész
Walter Gieseking Zongoraművész
Emil von Sauer Zongoraművész
Frederic Lamond Zongoraművész
Shura Cherkassky Zongoraművész
Ignaz Friedman Zongoraművész
Pásztory Ditta Zongoraművész
Waldbauer Imre Hegedűművész
Kerpely Jenő Gordonkaművész
Szigeti József Hegedűművész
Bronisław Huberman Hegedűművész
Emanuel Feuermann Gordonkaművész
Pablo Casals Gordonkaművész
Jacques Thibaud Hegedűművész
Fritz Kreisler Hegedűművész
Zino Francescatti Hegedűművész
Maurice Eisenberg Gordonkaművész
Basilides Mária Énekes
Maria Müller Énekes
Rösler Endre Énekes
Fjodor Ivanovics Saljapin Énekes
Marian Anderson Énekes
Andrés Segovia Gitárművész
Rácz Aladár Cimbalomművész

Akkor és most

Bár azzal kezdtem, hogy ezek az adatok semmiképp sem reprezentálják pontosan a budapesti zenei életet, de még így is mindenképp adja magát az összehasonlítás a jelennel.

A Bachtrack.com oldalon néhány éve minden januárban összesítik az előző évi adataikat (2011, 2012, 2013, 2014) , ma már több mint 25 ezer kritikát, írást, programot tartalmaz az oldal, így Európa és Észak-Amerika komolyzenei életéről egy szép képet kapunk.

Először is szembetűnő különbség, hogy a modern statisztikákban sokkal több a romantikus mű, nálunk a 30-as években a rengeteg Beethoven előadásnak hála egyenlő arányban volt klasszikus és romantikus zene a műsoron. Barokk arány hasonló, 20. századi és kortárs viszont ma sokkal több mint régen, bár ez érthető, hisz 1935-ben még kevés modern mű volt, és azoktól is „féltek” inkább.

Zeneszerzők sorrendjében is nagy a különbség, először is Tóth Aladár kritikái szerint az összes előadás több mint negyedét Beethoven művek tették ki! Második Bach és Mozart, ha végignézzük a mai statisztikákat akkor az első két helyen évenként váltja egymást Beethoven és Mozart minimális különbséggel, mögöttük pedig Bach áll mindig. Chopin csak 2010-ben, a 200-adik évfordulón tudott az első tízbe kerülni, a 30-as években nálunk viszont minden zongora-est kötelezője volt Chopin, ha nem is fő műsorszámként, akkor legalább ráadásként. Ami még szembetűnő, hogy Haydn a modern statisztikákban ott van mindig a 10-es listában – kivéve tavaly –, Tóth Aladár kritikáiban viszont ritkán tűnik fel a név még sajnos.

A Liszt-kérdés még egy érdekes témakör, 2011-ben, évfordulóján a Bachtrack statisztikájában az előkelő 7. helyet foglalja el híres zeneszerzőnk, de később már az első 20-ba se került be. Szeretném mondani, hogy bezzeg nálunk, a 30-as években (1936-ban évforduló is volt, ünnepi koncerttel!) másképp volt – de nem. Ráadás darabok, bravúrok, rapszódiák, így ismerhette anno a magyar hallgató nagy zeneszerzőjét. Jellemző, hogy 1935-ben a francia Alfred Cortot vezényelte nálunk a Faust-szimfóniát.

A legtöbbet előadott művek között az első manapság szinte minden évben Händel Messiása, ami a legsikeresebb zenemű az emberiség történetében, megszületése óta folyamatosan műsoron van, és ma sikeresebb mint valaha. Az 1930-as kritikákban egyszer említi Tóth, nálunk Beethoven nagy szimfóniái voltak a „slágerek”.

Utószó

Tóth Aladár Válogatott zenekritikái című könyv alapján készült e írás (Zeneműkiadó Budapest, 1968). Az adatokat néhol becsültem, mert ugyan legtöbb esetben részletes program volt, de előfordultak kritikák, ahol csak utalt a szerző a zenék egy részére (pl. „egy Mozart szimfónia” aminek a hosszát könnyű megbecsülni, de akkor már nehezebb dolgom volt, ha „egy Kodály kórus” volt csak írva). Rendkívül érdekes volt olvasni Tóth kritikáit, pezsgő zenei életet örökít meg magas szintű írásaiban, sokszor elfogultan persze, de ahogy a bevezetőben idéztem Bónis Ferencet ez talán elnézhető.

A koncertszervezés és az előadók sokat tanulnak elődeiktől, a divat, a kedvelt zenék folyton változnak, ez tisztán látszik a mai statisztikákból, arra nem tudok választ adni, hogy a kritikák alapján az előadások több mint negyede miért Beethoven mű volt, de az biztos, hogy mára ez normalizálódott, sőt.


A címlap fotója Körmendy Pál archívumából származik, a Fortepan.hu oldalról.

Dokumentum történet:
2016.07.08. Hibajavítások
2015.02.01. Hibajavítások
2014.12.22. Publikálva

© Vizinger Zsolt
handcrafted with ♥