Forma és súly

Zenéjét könnyű megismerni: komoly dallamok, tömör és nehéz harmóniák, és egyesek szerint színtelen hangszerelés.

A 19. században sokan nem kedvelték Liszt és Wagner „Új zené”-jét, Brahmsnak ezért lett nagy sikere még életében. A 20. század elején kicsit a háttérbe szorult, de a 2. világháború után újra nagy kedvenc lett, egy időben szimfóniáit legalább annyiszor játszották mint a nagy Beethoven műveket. Brahms meg sem próbált újítani, ő a példa rá, hogy nem kell folyton az újat keresni, elég egyszerűen jót csinálni. Persze zenéje nem csak „ egyszerűen jó”, Brahms zseni volt, és ezt a legtöbb zenész elismerte, nagy hatással volt még a fiatal Bartókra és Kodályra is, bár voltak akik egyszerűen lenézték, például Csajkovszkij, aki egyszerűen nem értette, hogy miért sikeres Johannes.

Ifjúkori művei – főleg zongoradarabok és dalok – különösképpen nehezek, dörgő basszusokkal. Nem hálásak, mert nincs meg az a virtuozitás bennük meg mint Chopin vagy Liszt zenékben, előadni azonban ugyanolyan nehéz. Az 1860-as évek végére elkészült rengeteg dal, kórusmű, kamaramű, majd a 68-ban a Német rekviem bemutatója hozta neki a nagy sikert. Ezután jöttek az igazi remekművek két évtizeden át: Zenekari variációk egy Haydn témára, szimfóniák, nyitányok, kameraművek és továbbra is rengeteg lied. Utolsó éveiben klarinét művek mellett visszatért a zongorához: különösen szép, nyugodt, ahogy egyesek hívják „őszi” zenék ezek.

Néhány kedvenc művét kiválogattam egy YouTube playlistre:

  1. A 4 Balladából az elsőt játssza Michelangeli, Op. 10 No. 1.
  2. Richter a zongoránál, a variációk egy magyar dalra, Op. 21 No. 2.
  3. Murray Perhia a híres Händel variációkat adja elő, Op. 24.
  4. Ax, Stern, Laredo és Yo-Yo Ma sztár összeállítás az első zongoranégyest szólaltatja meg, Op. 25 No. 1.
  5. Az ördögien nehéz Paganini variációkat Kissin játssza, Op. 35.
  6. És a kihagyhatatlan altató dallam, Op. 39 No. 15.
  7. A Német rekviemből egy részlet, Klemperer vezényel, Op. 45.
  8. Nagy kedvencem, a Haydn variációk zenekarra, Dudamel vezeti a berlinieket, Op. 56.
  9. Bernstein vezényli az első szimfóniát, Op. 68.
  10. Zimerman a zongoránál, és Bernstein vezényel: a híres második zongoraverseny, Op. 83.
  11. Haitink és zenekara adja elő a negyedik szimfóniát, Op. 98.
  12. Fröst / Hagen / Andsnes játsszák az a-moll triót, Op. 114.
  13. Radu Lupu felvétele a 6 zongoradarabról, Op. 118.
  14. És végül Fischer-Dieskau énekel és Moore a zongoránál: a Négy komoly dal, Op. 121.

Korai művek

A fiatal Brahmsot zenésztársai támogatták, de az 1850-es és 60-as években keletkezett műveknek még nem volt nagy sikere. Főleg zongora művek, dalok és néhány kamaramuzsika. Közös bennük, hogy már ekkor a forma mestere volt, viszont a klasszikus szerzők könnyedségét hiába keressük ezekben a művekben.

A 4 Ballada első darabjánál még program is van, az Edward című angol népi ballada. A magyar dal variációkat ritkán hallani, a Händel variációk viszont népszerű darab. A Paganini variációk pedig igazi virtuóz csillogás, persze a legtöbben Rachmaninov változatát ismerik, de ez se semmi.

A keringői közül a 15-et mindenki ismeri. Brahms tudott írni „slágereket”, amikből jó bevétele volt. A keringőit átírta többféle összeállításba, ahogy a Magyar táncait is kiadták 4 kezes verziótól elkezdve egészen a zenekari átiratokig.


Nagy zenekari sikerek

A Rekviemmel indul a sikersorozat, a Haydn variációk a kedvenc művem tőle. Érdekes megfigyelni, hogy mennyi variációt írt különböző témákra, nem csak szerette hanem jó is volt benne, kortársaival ellentétben.

Az első szimfóniáját évtizedeken át tervezte, a premier nagy siker volt, de a kritikusok neki estek. Egyik felük imádta, és a jó értelemben Beethoven 10-ediknek hívták, mások viszont a hibákat keresték benne, és a Beethoven szimfóniákból „ellopott” részeket. A negyedik fináléja egy különös remekmű, egy passacaglia, egy barokk variációs forma, ahol egy ismétlődő basszusra több szólamban dolgozik a zeneszerző. Más szerző meg sem próbálkozott volna ilyennel, de Brahms olyan fennkölt és energikus passacaglia finálét ír, ami példa nélküli a zenetörténetben.


Az „Őszi”, kései zenéi

Az utolsó évtizedében sokat pihent vidéken, és visszatért a szimfonikus művektől az intimebb összeállításokhoz, zenéje is ehhez mérten változott. Míg a nagy Beethoven egyre elszálltabb zenéket írt élete végén Brahms „lenyugodott”. A klarinét trió is éteri zene, de ahol megáll az idő azok a kései kis zongoradarabjai, főleg az Op. 118-ból a második, Radu Lupu olyan finoman játssza, hogy szavakkal kifejezni lehetetlen.

Clara Schumann halála megrázta az öreg Brahmsot, a Négy komoly ének utolsó dalával barátjának állít emléket.