Az ősi kövület

Egy különös figura aki hátrafelé tekintett. A közönség szerette, barátai viszont féltek tőle: bárkit meg tudott bántani szúrós megjegyzéseivel egy pillanat alatt.

„Ősi kövület, mely teljesen kívül esik az idők fő folyamán” – mondta róla Hugo Wolf, egy kortársa és ellenfele. Természetesen őt is megbántotta mikor szerzeményeit be akarta mutatni a híres Brahmsnak. Legendák szólnak arról, hogy milyen szúrós magának való figura volt Brahms, idős korában Bécsben ugyanúgy öltözködött, és ugyanúgy sétált mint két emberöltővel azelőtt az öreg Beethoven. Akihez egyébként nem véletlenül hasonlították sokszor zenéjét, ami néha hátrányára vált.

1833-ban született Hamburgban, első tanára apja, városi zenész. Tehetséges ifjú zenész lett Johannes-ből, akit a család barátai tanítottak zongorára, zeneszerzésre. Egészen fiatalon már mindenféle zenés munkát elvállalt, átiratokat készített, órákat adott. 52-ben a sors összehozta a híres magyar hegedűssel, Reményi Edével, akinek megtetszett zongorajátéka, és két évig kísérte Európai körútjain. Egyik koncerten ismerkedett meg Joachim Józseffel, Liszt barátjával, aki elküldte Schumannékhoz és Liszthez. Weimarban fogadta Liszt, Brahms hozta kiadatlan műveit, de állítólag nem mert játszani a nagy zongorista előtt, mire Liszt kikapta kezéből a kottát, és eljátszott mindent elsőre – tökéletesen. Brahms szólni se tudott. Ehhez az estéhez kapcsolódik egy híres anekdota. Liszt eljátszotta Brahmsnak a friss h-moll szonátáját és, nincs mit ezen szépíteni – Brahms elbóbiskolt, Liszt pedig megsértődött. Nem nagyon hihető ez a legenda, ki tudna elaludni Liszt játéka közben? Schumannnal való találkozás gyümölcsözőbb volt a zeneszerzőnek, Robertnek annyira megtetszettek kiadatlan művei, hogy azonnal cikket írt Brahmsról „Új utak” címmel, ez volt Schumann utolsó kiadott írása. Brahms a Schumann házban lakott, Clara-val szoros, életre szóló barátságot kötött, sőt szerelmes is lett a nála 14 évvel idősebb asszonyba. Clara játszotta először nyilvános koncerten Brahms egy művét.

Fiatalon Reményi Edével koncertezett, jóképű, kék szemű, megnyerő külsejű. Bécsben elhanyagolta külsejét, és legjobb barátait is megbántotta néha ha olyan napja volt.

Az 50-es évek végén több állása is volt Németország szerte, karnagy, zongorista, zenei vezető. 1862-ben pedig szülővárosában megpályázza a helyi filharmonikus zenekar vezetői posztját de csúnyán mellőzik pedig ekkor már ismert zeneszerző. Bécsbe költözik, és ott is éli le további éveit. Megbecsülték és az új Beethovent látták benne, a Singakademie-t vezette néhány évig, majd sokat vezényelt, de a 70-es évektől szerény életmódjához mérten bőven elég volt a zenekiadásból bejövő összeg. 1868-ban elkészül a Német rekviem, és egyre nő a népszerűsége. Első szimfóniáját 76-ban fejezte csak be, nagy nyomás volt rajta. Bülow elragadtatva azt nyilatkozta a műről, hogy „A tizedik!”, utalva Beethoven befejezetlen szimfóniájára.

Felesége és gyermekei nem voltak, fiatal éveiben kikötői bordélyokban zongorázott, prostituáltak között nőtt fel, és ez nyomott hagyott benne egész életében. Többször a házasság küszöbén állt, de végül kibújt valahogy mindig, egy szomorú vallomása a nőkről: „Én ilyennek ismertem meg a nőket. És azt várod tőlem, hogy úgy tiszteljem őket, mint te?”.

Bárcsak olyan gyengéden tudnék írni neked, amennyire szeretlek, és elmondhatnám mind azt a sok jót amit kívánok neked. Végtelenül kedves vagy számomra, fontosabb vagy mint azt le tudnám írni…. Írjál nekem egy szép levelet minél előbb kérlek, a leveleid olyanok számomra mint a csókok. Levél Clara Schumannnak

Ragaszkodott a klasszikus formákhoz, és elvetette korának új művész felfogását, nem hitt abban, hogy egyesíteni kéne a művészeket – a zene maradjon zene. Ez vezetett végül a romantikusok háborújához. Amihez neki egyébként semmi köze, ő tisztelte a maga módján Wagnert és Lisztet is, fordítva ez már nem mondható el. A sajtó persze felkapta a két ellenpólust, és próbálták egymásnak ugrasztani őket.

Brahms idős korában termékeny szerző volt, jöttek sorban a szimfóniái, kamaraművei, zongoradarabjai. Ha elkezdett valamit annyi ötlet volt, hogy jutott még egy műre, ezért sokszor párosával születtek a zenéi. 1896-ban Clara Schumann elhunyt, akibe nyíltan szerelmes volt, és a pletykák szerint be is teljesedett ez a szerelem Robert halála utána, azonban ez nem valószínű. Nagyon megrázta barátja távozása, és beteg is lett, egy évvel később ő is eltávozott.

Zenéje nehéz, amolyan brahmsi. Erős basszus, tömény harmóniák, tömör szerkesztés (amivel sok utódjára hatott). Nem virtuóz, de mégis nehéz játszani, zongoraversenyeit szimfóniának tűntek zongora szólammal, néhány műve ezért későn találta meg az utat a közönséghez, de végül a repertoár szerves része lett. Utolsó éveiben viszont megváltozott, Beethoven egyre keményebb, újító, lázadó elme lett, Brahms épp ellenkezőleg. Utolsó darabjai a híres kis zongoradarabok, az Intermezzok, melyeket úgy hívott, hogy „az én öregkori altatóim”. Befelé forduló művek ezek, melyekben sokszor megáll az idő.