A lázadó

Az első művész-zeneszerző. Az alakját a 19. század saját képére formálta és belőle alakult ki a kócos hajú művész-zseni típus.

Zeneszerzők tornasorjában Beethoven hátul kap helyet, 163 cm magas volt csak, zömök kis ember volt, kócos hajjal (ő már nem hordott parókát!), nem egy modellalkat, e mellé még ügyetlen is volt állítólag, és rendkívül rendetlen. Mégis ehhez a nem túl hízelgő kinézetű karakterhez olyan tehetség, személyiség és erő tartozott, hogy Bécs a lábainál hevert. Ludwig már művésznek tekintette magát, míg Mozart leveleiben ez a szó egyszer sem szerepel! Elvárta és meg is kapta a tiszteletet, a nemességtől is, előtte ez elképzelhetetlen volt, Haydn és Mozart még a személyzettel volt egy szinten, Beethoven a szalonokba csak azon az ajtón ment már be ahol a grófok és bárók, és velük étkezett. Legendák szólnak a hódításairól, megnősülni valójában nem akart, talán pont ezért hódított meg több gróf-, báró- és hercegnőt, akik elérhetetlenek voltak úgymond számára a társadalmi különbségek miatt.

1770-ben született Bonnban, apja csodagyerekként próbálta kezelni, de nem jött össze, a sztentori szigor mellé társult néha egy verés is amit kapott az apjától – egyebet nem. Általános oktatásban nem nagyon részesült, később ezt próbálta pótolni és falta a könyveket. A helyi orgonistától kapta első komoly zenei leckéket, akit már 12 évesen helyettesített a templomban, első műveit is megírta már, Bach Wohltemperiertes Klavier-én nőtt fel, de C.P.E Bach zenéje is hatott rá. 17 évesen elindult Bécsbe, hogy Mozarttól tanulhasson, de hamar haza kellett jönnie mert anyja meghalt, és a tehetetlen apja helyett neki kellett testvéreit felnevelnie. 1792-ben aztán jött a második bécsi út.

Huszas éveiben gyorsan meghódította Bécset. A romantikus kép, ahogy mindenki ismeri, utolsó éveiben tényleg egy befordult morgós öregember volt.

Bécs legnagyobb muzsikusaitól vett órákat (Haydn, Salieri és Albrechtsberg), de nem az a típus volt akit csak úgy tanítani lehet. Makacs és lázadó volt, akit nem érdekeltek a szabályok, ha úgy gondolta, hogy neki van igaza akkor vége volt a történetnek. 1795-ben lépett fel először nyilvánosan zongoraversenyével, ezután felgyorsultak az események, az arisztokrácia tisztelte és szerette, segítették, volt hogy valamelyik gróf palotájában lakott hónapokig, volt hogy pénzt adtak neki. Később ezt természetesnek vélte, és kérte, sőt követelte az életjáradékát több nemestől, amikor meg nem kapta meg beperelte a családot. Fix állása Bécsben nem volt, kezdetben tanított, aztán csak és kizárólag zenét szerzett és koncertezett, kiadott műveit vitték mint a cukrot: „…minden egyes kompozíciómra öt-hat vagy még több kiadót találok, ha úgy akarom. Vége az alkudozásnak. Közlöm az árat, ők pedig fizetnek”, szegény Schubert meg közben volt hogy egy dalért 1 forintot kapott, képzelhetjük milyen hírnév, tisztelet, és félelem övezte Beethoven-t.

1795-ben jelentkezett először hallás zavara, amit évekig titkolt, folyamatosan rosszabbodott az állapota, az Eroica (3. szimfónia) idején már erősen nagyot halott, és 1817-re szinte teljesen megsüketül. „Éjjel-nappal, állandóan zúg a fülem. Mondhatom, nyomorult életem van, hiszen nem mondhatom az embereknek: süket vagyok!” - írta egy barátjának még az Eroica előtt. Egyébként a kialakult romantikus-művész Beethoven kép eltúlzott, csak élete végén volt az a mogorva, befelé forduló megközelíthetetlen öregember. 1800 előtt többen írták róla, hogy milyen jól öltözik, és milyen jó társalgó partner – valószínűleg ezért kedvelték meg olyan gyorsan az arisztokraták, nem egyszerűen jött-látott-elvett-győzött ahogy azt gondoljuk, első években egy finom társasági ember lehetett. Azonban a folyamatos zúgás és nagyot hallás kikészítette, 1802-ben írta testvéreinek a híres Heiligenstadti végrendeletet, amiben oldalakon keresztül taglalja, hogy ő valójában nem embergyűlölő, hanem van “egy titkos ok” amiért ilyen, és az öngyilkosság is foglalkoztatta. De visszatért Bécsbe, és megtalálta saját hangját, belső hangját ha úgy tetszik, az Eroica szimfónia volt az első mű ahol már teljesen elfelejthetjük, C.P.E. Bach – Mozart – Haydn hatását, ez már teljesen új és egyedi mű, egy új korszak a zenetörténetben. Persze jöttek az értetlenek, akik elkezdték egyre jobban bírálni, „térjen vissza a jól bevált stílushoz” mondták. De nem tért, és sorra jöttek a remekművek, szimfóniák, szonáták, kamaraművek és a Fidelo című operája.

Brunszvik Jozefina, valószínűleg ő volt a hallhatatlan és a távoli kedves, Beethoven életében a legfontosabb nő. A kotta másolóinak nem irigylem a munkáját.

1811-től kezdett felhagyni alkotó kedve, kereste a megújulás hangjait, és évekig érlelődött benne több mű amiket később vetett papírra. Közben 1815-ben meghalt az öccse, akinek a feleségét nem szívlelte Beethoven, és az unokaöccse kizárólagos gyámságáért bíróságra mentek. A több évig tartó pert végül Beethoven nyerte meg, és évekig nála lakott Karl, de képzelhetjük, hogy Ludwig nem volt egy tökéletes apatípus, 1826-ban öngyilkosságot kísérelt meg a fiú, és amikor felépült külön kérte, hogy hagyja őt békén mindörökre Beethoven. Ez különösen letörte a mestert, nagyon szerette a fiút, és az utódjának képzelte, tanította, de ahogy az lenni szokott Karlban nem volt túl sok tehetség. Közben megérett Beethoven idős kori stílusa, és újra jöttek a nagyszabású remekművek: 9. szimfónia, Missa Solemnis, utolsó vonósnégyesek és utolsó szonáták. A kilencedik példátlan siker volt, de a többit nem értették meg, és csak a 20. században váltak a repertoár részévé. 1827 márciusában érte a halál, betegségében alkotókedve nem hagyott alább, már tervezte a 10. szimfóniát.

Beethoven zenéje újszerű és lázadó, az Eroica előtt még a klasszikus formákkal dolgozik, kibővíti őket, de 1805-től egy saját hangot talál. Megjelennek a motívumok, leegyszerűsödnek a díszítések és a ritmika, ugyanakkor ez az egyszerűsödés rendkívül erőteljes és karakteres ritmusokat ad. Késői műveiben pedig minden szabályt felrúg, és a 9. szimfóniával egy olyan tökéletes zenét ad a jövő kezébe ami a következő 100 év szimfóniáit megszabja. Ő volt az első zeneszerző aki évekig dolgozott egy-egy művén, a kottái a végleges állapotot jelentik, amikbe minden jelölve van és azoktól eltérni fő bűn a zenészek körében.